Nincs mese: spórolni kell
A jelentés szerint az újabb erőművek építése mellett – sőt, akár azok helyett is – inkább az energiafogyasztás racionalizálására, a hatékonyság növelésére kellene összpontosítaniuk a térség országainak. Egydollárnyi ilyen célú kiadás legalább kétdollárnyi áramtermelő beruházást tud kiváltani – számítják a washingtoni szakértők. Kulcsszerep jut e téren a kormányoknak, amelyeknek a reális energiadíjak érvényesítése és a szabványok fokozatos szigorítása mellett a közszférában is jó példát kellene mutatniuk az energiahatékonyság javítása terén. A legnagyobb energiamegtakarítási potenciállal (2030-ig 30 százalék) az építőipar rendelkezik, de az iparban (21 százalék) és a közlekedésben (17 százalék) is nagymértékben lehetne növelni a felhasználás hatékonyságát. Ez a környezet védelme, az importenergia-függés lazítása és a termelés gazdaságosabbá tétele szempontjából egyaránt hasznos lenne.
Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak nyilatkozva szintén kulcsfontosságúnak nevezte az energiatermelés növelésével szemben a felhasználás csökkentését. Magyarország fokozottan kiszolgáltatott az energiahordozók világpiaci áralakulásának; a szakértő a következő két évtizedben az inflációnál egy-másfél százalékponttal nagyobb drágulással számol, ez nagyon fájdalmas lesz, hiszen idehaza a nyugat-európainál magasabb arányt tesznek ki a háztartások jövedelmén belül az energiakiadások. Már csak ezért is elkerülhetetlen a hazai energiaforrásokba, illetve a felhasználás visszafogásába való beruházás – mutat rá Hegedűs Miklós. Áramhiánytól azonban aligha kell tartanunk, hiszen a tervezett beruházások – Paks bővítése, a százhalombattai és gönyűi erőműtervek, a szélenergia és a biomassza fokozottabb kiaknázása stb. – akár az ország szükségleteit meghaladó áramtermelő kapacitást is eredményezhetnek. TG
Céges gondok
Drasztikusan nőtt az utóbbi években azon vállalatok aránya, amelyek üzleti tevékenységük szempontjából akadálynak érzik az áramellátás biztonságát.A Világbank Doing Business címmel kiadott felmérése szerint 2005-ben az új EU-tagállamokban mindössze 11, Délkelet-Európában 26 százalék aggódott emiatt. Három évvel később viszont már 41, illetve 48 százalék volt a megfelelő arány.
A Világbank Doing Business címmel kiadott felmérése szerint 2005-ben az új EU-tagállamokban mindössze 11, Délkelet-Európában 26 százalék aggódott emiatt. Három évvel később viszont már 41, illetve 48 százalék volt a megfelelő arány.-->


