BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fék a bioüzemanyagoknak - Kinek előny, kinek hátrány?

Szabályozás. Erős nyomás nehezedik az Európai Bizottságra, hogy 10 százalékról 6,8 százalékra mérsékelje a felhasznált energiahordozókon belül a megújulók arányát, 2020-as célkitűzésében. Az Európai Bizottság számára készített, legfrissebb hatástanulmány szerint ugyanis a korábban feltételezettnél nagyobb környezeti és gazdasági hátránnyal jár a megújulókon belül jelentős arányt képviselő bioüzemanyagok előállítása.

Hasonló eredményt hozott egy minapi, franciaországi felmérés is. A szinte minden országban állami támogatást élvező bioetanol- és biodízelgyártást már évek óta érik támadások amiatt, hogy kereslete felnyomja az érintett haszonnövények, mint élelmiszer alapanyagok árát is, sőt, ellátási zavart is okozhat. A mostani figyelmeztetés rámutat azokra a károkra is, ami az erdők mezőgazdasági termelési célú kiirtásával jár, írja a Financial Times Deutschland.

„A hivatalos, üzemanyag irányelvvel kapcsolatos brüsszeli üléseken, melyeken a KHEM képviselője is rendszeresen részt vesz, az Egyesült Királyság, Dánia és Hollandia jelezte írásban, hogy a bizottság további segítségére van szüksége a direktíva  átültetéséhez" – válaszolták lapunknak a szaktárca komminikációs osztályán.

Hangsúlyozták, hogy a konkrét bioüzemanyag százalék csökkentésére a hatályos direktíva módosítása nélkül nem látnak lehetőséget, vagyis az EU Bizottságnak előbb egy erre vonatkozó, módosító javaslatot kell benyújtania, s csak utána vizsgálható csak meg a 10 százalék 6,8 százalékra történő csökkentése.

További részletek a holnapi Világgazdaságban

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.