Visszatartó erejű lehet az a 20,5 millió forintos bírság, amelyet a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a közelmúltban szabott ki az Auchan Magyarország Kft.-re, mert az üzletlánc beszerzési ár alatt forgalmazott Csehországból származó, ultramagas hőmérsékleten kezelt (UHT-) tejeket – állítják az ágazati érdekképviseletek. Szerintük ekkora büntetés vélhetően elgondolkoztatja a vállalatot, hogy a „vevőcsalogatónak” minősíthető törvénysértést legközelebb is bevállalja-e. Ugyanakkor a decemberi virsli- vagy a húsvéti sonkaszezon újabb kísértést jelenthet a túlzott mértékű kiskereskedelmi akciókra, az UHT-tejeknél és a trappista sajtoknál pedig folyamatosan fennáll ennek a veszélye – vélik szakértők.

Mint ismert, az Auchan és a Tesco Global Áruházak Zrt. ellen a Tej Terméktanács tett hatósági bejelentést még szeptemberben a beszerzési ár alatti tejértékesítések gyanújával. A Tescóval szemben megindított hatósági eljárás – közölte lapunkkal a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája – várhatóan december elején fejeződik be. Addig a tárca az üggyel kapcsolatban nem kíván nyilvánosságra hozni újabb részleteket.

Nem további jogszabályi szigorításokra, hanem a meglévők betartatására van szükség az élelmiszerpiacon – közölte ugyanakkor Folláth Györgyné, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (Éfosz) ügyvezető igazgatója. Hozzátette: itt az ideje, hogy a hatóságok jobban érvényesítsék az előírásokat, mert az utóbbi időszakban csupán egy-két érdemleges esetben jártak el eredményesen. Ez a helyzet a beszerzési ár alatti eladásokat tiltó agrárpiaci rendtartási, illetve a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvénnyel kapcsolatban is – állapította meg az ügyvezető igazgató.

Az Éfosz szerint a kiskereskedelmi visszásságok minden élelmiszer-gazdasági iparágat érinthetnek, de e szempontból különösen a kis- és közepes vállalatok lehetnek nehéz helyzetben. A beszerzési ár alatti eladások mellett további veszélyt jelenthet, ha az üzletláncok nem valós szolgáltatásokért is beszállítói díjakat (másodlagos kondíciókat) kérnek. Ugyanakkor egyes élelmiszer-hálózatok – többek között a kilátásba helyezett bírságok miatt – mára megkezdték e díjak „nettósítását”. Ez azt jelenti, hogy lemondanak az eddigi kondíciókról, de cserébe leszorítják a beszerzési árakat. Egyes szakértők szerint a „nettósításra” ösztönöz az üzletláncokra kivetett, forgalomfüggő különadó is, mivel a szolgáltatási díjak leépítésével a kereskedők csökkenthetik az alapjául szolgáló bevételeket.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja, hogy a törvényt minden piaci szereplőnek be kell tartania – hangsúlyozta Vámos György főtitkár, rámutatva ugyanakkor, hogy ilyen esetek azért fordulnak elő, mert a kereskedő nem mindig tudja pontosan felmérni: egy bizonyos élelmiszer elkel-e a minőségmegőrzési idő lejártáig. Ha pedig vészesen közeleg a határidő, vagy a szemétbe dobják az élelmiszert, vagy megpróbálják veszteséggel, a beszerzési árnál olcsóbban értékesíteni, hogy a termék ne vesszen kárba, ami egyébként nem mentség a jogszegésre.

Annak érdekében, hogy ne kelljen szemétbe dobni a minőségmegőrzési idő lejárta előtt el nem kelt élelmiszert, felvetődött, hogy a fenti esetekben – kivételesen – lehetséges legyen a beszerzési árnál olcsóbb kiárusítás – hangsúlyozta lapunknak Vámos György, hozzáfűzve: ha közeledik a határidő, mind a hazai, mind a külföldi gyártó sokkal olcsóbban kínálja a készletét.
„Az Auchan nem kívánja szemétbe dobni az élelmiszert, ezért történt a nyár végén, hogy – a vásárlók nagy örömére – árkedvezménnyel kiárusítottuk azt a tejkészletet, amely nem fogyott a várt ütemben” – mondta a hipermarketlánc szóvivője, Gillemot Katalin.

„Miután a Tesco a legnagyobb kereskedelmi vállalat, természetesen folyamatosak a fogyasztók érdekében történő ellenőrzések, ezekben együttműködünk a hatósággal” – felelte Iglódi-Csató Judit kommunikációs igazgató a kérdésre, hogy folyik-e ellenőrzés a hálózatban. Hozzáfűzte ugyanakkor: egy 22 ezer alkalmazottal dolgozó cégnél elkerülhetetlen, hogy pontatlanságokra bukkanjanak, ám a társaság 2008 óta egyre kevesebb bírság fizetésére kényszerül.

Bobál Pál, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közép-magyarországi régis igazgatója a közelmúltban tartott előadásában hangsúlyozta, hogy csökkenő tendenciát mutat az áruházláncokkal szemben kiszabott bírságok száma, mivel a hatóság évről évre kevesebb, illetve kisebb súlyú jogsértést tapasztal.