Újabb megoldási javaslat KÁT-válságra

Az elmúlt hetek kormányzati vitáinak eredményeként lassan közismertté válik az a tény, hogy a távhő jelenlegi versenyképessége alapvetően piacidegen mechanizmusoknak köszönhető. A (táv)hővel kapcsoltan termelt villamos energia kötelező átvételi (KÁT) rendszeren keresztül a piacinál magasabb áron történő átvétele – bár a hatékony energiafelhasználás elősegítésének céljával hozták létre – az elmúlt években átalakult egyfajta lakossági távhőtámogatássá, amelyet végső soron a villamosenergia-fogyasztók fizetnek meg. Hasonló piacidegen ártámogatás érvényesül az áfaszabályozáson keresztül is: a távhő 5 százalékos áfakulcs alá tartozik, míg a legfőbb konkurens egyedi gázfűtésre 25 százalékos vonatkozik.

Az azonban már csak a szakmabeliek előtt ismert, hogy a távhő versenyképességét negatívan befolyásoló ártorzító hatások is vannak. Ezek legfontosabbika a gázárhoz kötődik, amely az elmúlt évtizedben fontos politikai kérdéssé vált. Az államilag szabályozott földgázdíjak (molekuladíj és rendszerhasználati díjak) fogyasztói csoportonként nézve nem feltétlenül a tényleges költségeket tükrözik; a kisfogyasztók jellemzően kevesebbet, a nagyok – köztük a távhőtermelő erőművek és a fűtőművek – pedig többet fizetnek.

Újból a láthatáron a keresztfinanszírozás

A kapcsolt termelők KÁT-támogatásának 2010 végére tervezett részleges megszüntetése (amely alól csak az erőművek egy része kapott legfeljebb 2015-ig tartó haladékot) a távhőárak jelentős, bizonyos városokban drasztikus emelését tette volna szükségessé. Ennek elkerülése érdekében tavaly decemberben az Országgyűlés kompromisszumos megoldást fogadott el, amely 2012 végéig meghosszabbította az öszszes kapcsolt termelő KÁT-jogosultságát; igaz, a 2010-ig érvényes szintnél alacsonyabb átvételi árak mellett.

Ezt a – kétségkívül nem túl transzparens módon előállt – kompromisszumos megállapodást írná felül egy képviselői indítvány, amely többek között a kapcsolt termelők villamosenergia-átvételi árának további mérséklését írja elő. Ez a villamosenergia-fogyasztóktól a távhőfogyasztók felé irányuló keresztfinanszírozás csökkentésével jár, annak minden előnyével és hátrányával. Mindez a villamosenergia-árakban némi mérséklődést jelent, ugyanakkor a távhőár egyes városokban drasztikusan, akár 30-50 százalékkal is nőhet. Ez utóbbi „mellékhatás” a gazdaságpolitika vezetőit is gondolkodásra késztette, olyannyira, hogy a téma a kormánypártok siófoki frakcióülésén is terítékre került. Az elmúlt hétvége nyilatkozatai alapján a megoldás egy újabb keresztfinanszírozás lehet: a távhőtermelőket kedvezményes árú földgázzal „kárpótolnák” a KÁT-támogatás mérséklődéséért, ezáltal lehetővé téve, hogy a távhő ára ne vagy legalább ne drasztikusan emelkedjen.

Hogy a kedvezményes árú földgáz honnan jönne, arról egyelőre nem szólnak a hírek. Az ugyanakkor biztos, hogy ha ebből a földgázból az összes fogyasztó kaphatna, az mindegyikük számára árcsökkentő hatással lenne; ellenben az árelőny egy preferált fogyasztói réteghez allokálása újabb keresztfinanszírozást hív életre, ahol a többi földgázfogyasztó viseli a távhőárak alacsonyan tartásának terheit.

Piactorzítás helyett igazságos versenyt

Bár ez a megoldás rövid távon elfogadható, középtávon üdvös lenne, ha a keresztfinanszírozások rendszerét felszámolnák.

A magyar gazdaság érdeke, hogy a különböző fűtési rendszerek között egészséges verseny alakuljon ki, ahol a távfűtés versenyez az egyedi megoldással, ideértve az egyedi gázfűtés mellett az alternatív fűtési módokat is (például biomassza-tüzelés, hőszivattyú). Ennek eredményeként a piaci verseny döntené el, hogy a távfűtés mely – jellemzően sűrűn lakott – területeken versenyképes alternatívája az egyedi fűtési rendszereknek, míg ahol a településszerkezet nem indokolja, ott az egyedi megoldás maradna az optimális fűtési mód.

A versenyhelyzet megteremtéséhez az szükséges, hogy a fűtési költségekben megfelelően megjelenítsék az alacsonyabb fosszilisenergia-felhasználás pozitív externáliáit (ez a távhő számára előnyös, hiszen a távfűtés ideális mind a kapcsolt energiatermelés, mind a megújuló energiaforrások kihasználása szempontjából), megszűnjön a keresztfinanszírozások rendszere (pl. a gázárképzési anomália, illetve a kedvezményes távhőáfa és a KÁT-rendszer a jelenlegi formájában), valamint a gazdasági kormányzat a jövőben is törekedjen a versenysemleges szabályozásra (pl. a CO2-kvóta-rendszer kialakítása során).

Amikor a gazdasági kormányzat a KÁT-rendszer felülvizsgálatáról szól, remélhetőleg a keresztfinanszírozások rendszerének kiiktatása és egy tiszta versenyhelyzet megteremtése lebeg a szemük előtt, nem pedig újabb és újabb ártorzító mechanizmusok bevezetése az aktuális problémák – nemritkán a többi keresztfinanszírozás által előidézettek – tüneti kezelése céljából.

Nem mellékesen a keresztfinanszírozások rendszere a távhőszolgáltatók számára is rossz üzenet: azt igazolja, hogy a távhő versenyképességének a kulcsa a megfelelő támogatások kilobbizása, nem pedig a távhőrendszerek folyamatos korszerűsítése és gazdaságos üzemeltetése.