Cégvilág

A kkv-k összefogás nélkül nem élhetnek túl

Szövetség és összefogás nélkül nem lehet piaci versenyben maradni – mondta Vértes Edit, a Magyar Logisztikai Egyesület elnökségi tagja egy közelmúltban tartott konferencián az Informatikai támogatások a kkv-szektor logisztikai feladataihoz című előadásában.

A globális vállalatok a magas hozzáadott értékű vagy stratégiai fontosságú tevékenységeiket általában a központjuknak helyet adó térségben koncentrálják, míg értékláncuk többi tevékenységét kihelyezik különböző távoli telephelyekre vagy más helyi cégekhez, s létrejön a logisztikai outsourcing.

A multinacionális vállalatokkal szemben ott állnak a kis- és középvállalkozások, amelyek csak szokják a szabad kereskedelmi kultúrát, próbálnak a határokon túl is kereskedni, bár az egyik gátló tényező a nyelvtudás hiánya. A hazai piacokon pedig lépten-nyomon a multikkal kerülnek versenyhelyzetbe. Nem kérdés, hogy kik az esélyesek – mondta az előadó. Ez a gazdaság összes ágazatára igaz.

A versenyhelyzet megköveteli minden létező hatékonyságnövelő eszköz használatát. A fejlődés nemcsak új eszközöket ad, hanem tágítja a látókört és formálja a szemléletet.

A kis cégek kezdik figyelni a többi hasonló tevékenységet végző vállalkozást, „benchmarkolják” a piacot, és előbb-utóbb rájönnek, hogy ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, nem képesek erőfölényt mutatni a piacon a nagy cégekkel szemben. Óvatosan, de megpróbálnak szövetségre lépni a „konkurenciával”. Létrejön a társulások egyik formája, a klaszter, ezen belül a vállalkozások függetlenségük megtartása mellett szoros kapcsolatban vannak egymással, szövetséget alkotnak a piaci versenyhelyzetük erősítése érdekében.

A klaszterben részt vevő vállalatok hatékony módon történő kapcsolattartásához azonban szükséges az informatikai hálózat kiépítése. A piaci együttműködéshez elengedhetetlen a közös informatikai közmű létrehozása, az azonos adatstruktúrák, azonosító rendszerek bevezetése s a folyamatos adat- és információcsere. A klaszter sikerében a különböző csatornákon keresztüláramló információknak fontos szerepük van, növeli a vállalkozások, gazdasági szereplők közötti együttműködés hatékonyságát.

Vértes Edit a kkv-k logisztikai helyzetével foglalkozó, tavaly készült tanulmányra hivatkozva elmondta, hogy a szféra a logisztikai feladatok közül az ügyfelekkel való kapcsolattartásban használja ki a legnagyobb mértékben az IT adta lehetőségeket.

Szólt arról is, hogy a klaszterek, társulások IT-támogatásához eddig nem sok hazai pályázati lehetőség társult, pedig egyre inkább megfigyelhető, hogy az EU is az országhatárokon átnyúló klaszterek együttműködésére, a tapasztalatok megosztására egyre több forrást biztosít. Jó lenne ezekhez a forrásokhoz itthon is hozzájutni – mondta.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek