Cégvilág

Túl sok és túl olcsó a taxi?

Legfeljebb öt évre szólna a taxiengedély egy minisztériumi rendelettervezet szerint, és a megújításához tanfolyamokra, vizsgákra kellene járniuk a taxisoknak.

Mindezt persze nem ingyen. A taxisok persze nem örülnek a tervnek, és egyre nagyobb a nyomás rajtuk az alacsony kilométerdíjak miatt is.

Öt évben maximálnák a taxi engedélyek érvényességét – derül ki egy a szaktárca által készített rendelettervezetből. Az engedély megújításához pedig tanfolyamokra, vizsgákra kellene járniuk a taxisoknak, ez szintén növelné a költségeiket.

Manapság mégsem a rendelettervezet miatt fáj leginkább a taxisok feje, hanem amiatt, hogy a fővárosban a jelenlegi 240 forintos nappali maximált kilométer-tarifa 11 éve hatályos. Így nemigen tudják kitermelni a 240 forintos tarifával a költsé-geiket, hát még úgy, hogy valósággal öngyilkos árverseny uralkodik a szakmában. A fuvarszervező társaságok alvállalkozóiként dolgozó taxisok többségének már nem futja autócserére, egyre többen nem tudják fizetni a gépkocsi lízingdíját, és fél évekkel tartoznak adóval, társadalombiztosítási járulékkal.

Azonban másik oldala is van a kérdésnek. A fuvarszervező társaságok ugyan ellenőrzik a gépkocsivezetőket, de néha még a fuvarszervezők alkalmazottai is lehúzzák a külföldieket. Nem is beszélve arról, hogy a pályaudvarok, szórakozóhelyek környékén lévő drosztokat már régen szervezett, összesen 150-200 kocsival rendelkező csoportok foglalták el. Súlyos fenyegetések és ha nem használt, atrocitások, rongálások történtek, így oda más meg sem próbál beállni.

A szabályozással kapcsolatban Metál Zoltán, a több mint 2000 sofőrt tömörítő Országos Taxi Szövetség (OTSZ) elnöke megjegyezte, hogy a fuvarszervező irodákkal szemben sem támasztanak minimumkövetelményeket, ugyanakkor nincs „gazdája” a taxiüzletágnak: ha kár ér egy utast, a hivatalok, hatóságok passzolgatják a panaszt. Ezért szeretné a szövetség, hogy egy kézbe kerüljön az engedélykiadás, az ellenőrzés és a szankcionálás.

Érdekes, sem az OTSZ elnöke, sem Fárbás Tibor, a Taxigépkocsi-vezetők Független Szakszervezetének ügyvivője nem tud példát arra, hogy az elmúlt évtizedben visszavontak volna engedélyt olyanoktól, akik megkárosították az utasokat. Mint Fárbás Tibor mondja, a főváros alkalmazásában ketten ellenőrzik az árdrágítókat, de Budapesten 5700 engedélyt adtak ki, így nemigen dicsekedhetnek nagy hatékonysággal. (Tegyük hozzá: a kétfős kommandótól” nem is várható el, hogy megveresse magát a „hiénákkal”. Úgyhogy valószínűleg minden marad a régiben.)

A Fővárosi Közgyűlés Fidesz–MKDSZ képviselőcsoportjának 2005. június elsejei közleménye szerint „egyszerre és összefüggésében szükséges szabályozni a taxik számát és a minőségi követelményeket, a használható drosztok számát és az árakat, a szigorú és következetes ellenőrzést”. A közlemény kitér a hatósági ár (ahogy manapság mondják a szakmában: fix tarifa) bevezetésének lehetőségére.

Tény, hogy a Fővárosi Önkormányzat az elmúlt két évtizedben a számtalan jelzés ellenére sem szabályozta a Budapest-képet a BKV-hoz hasonlóan romboló taxis helyzetet. Ma a legnagyobb cégek azonos vagy olcsóbb kilométer-tarifát ajánlanak, mint három éve. Ugyanakkor megjelentek kis tiszavirág-életű cégek, amelyek 150 forintos tarifát hirdetnek, a szakma azonban nem hiszi, hogy valóban annak alapján fizettetnek az utasokkal.

Metál Zoltán szerint a fuvarszervező társaságok a taxisok kárára mennek lefelé a tarifákkal. Ezzel pedig az utasok érdekeit is sértik, hiszen sok gépkocsivezető taxaméterje igen „rövid” kilométerekkel számolja a tarifát. A szakember ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy minél alacsonyabb a tarifa, annál kevésbé várható el komfortos szolgáltatás.

Mindenesetre Metál Zoltán azonnal felemeltetné a 240 forintos fővárosi maximált tarifát, mert a jelenlegi üzemanyagár miatt 260 forintnál kevesebbért csak ráfizetéssel lehet megtenni egy kilométert. Fárbás Tibor pedig úgy véli, olyan koncepció kellene, amely a költségek változása függvényében szabná meg a fix tarifát, amely ezen a héten reálisan 300 forint lenne.

Mindketten egyhangúlag állítják, még a legális taxisok is túl sokan vannak a fővárosban, így egy-egy kocsi kihasználtsága meglehetősen alacsony. Az OTSZ szerint az lenne jó, ha Pécs, Ózd, Kaposvár és Siófok után Budapesten is bevezetnék a létszámkorlátozást.

A fentiek fényében aztán mellékesnek tűnik Metál Zoltán kérdése, hogy melyik szakmában kell ötévente vizsgát tenni a tevékenység folytatása érdekében. Mint mondja, a taxizás tulajdonképpen betanított munka kategória, nem is OKJ-s szint, ezért nem érti, miért akarják ezt csinálni a taxisokkal? Van elég bajuk.

Metál Zoltán Országos Taxi Szövetség taxi
Kapcsolódó cikkek