Jogsértő volt a taxitender
Már a legelején kiverte a biztosítékot több taxitársaságnál a közmédiumokat tömörítő szervezet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) taxis tendere: a több mint negyedmilliárd forint értékű ajánlati felhívást ugyanis gyorsított eljárásban írták ki június 3-án úgy, hogy az június 10-én pénteken jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, és csak június 14-ig, keddig lehetett rá jelentkezni. Két utóbbi dátum között ráadásul nem volt munkanap a pünkösdi hosszú hétvége miatt. Többek között a gyorsított eljárás indokolatlan alkalmazása, illetve a kiírás egyes feltételeinek aránytalansága és jogszerűtlensége miatt határozott most úgy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD), hogy megsemmisíti az MTVA részvételi felhívását.
Az MTVA azért írt ki júniusban közbeszerzési eljárást taxis szolgáltatás nyújtására, mert a közmédiumok január óta folyamatban lévő integrációja kapcsán ezt is egységesítik, korábban ugyanis a Magyar Rádiónak, az MTV-nek, a Duna TV-nek és az MTI-nek is külön taxis szerződése volt (lásd a táblázat). A felhívás 24 hónapra nyújtandó szolgáltatások biztosítására vonatkozott, a keretszerződés időszaka alatt maximum nettó 252 millió forint értékben. Ez kevesebb, mint a korábbi négy intézmény együttes taxis szolgáltatásra szánt időarányos költségvetése volt.
A KD a Közbeszerzések Tanácsa elnökének hivatalból indított kezdeményezésére, valamint az RT 5 Taxi Holding Kft. jogorvoslati kérelmére vizsgálta meg a tenderkiírást. A pályázat kiírásának feltételeit, a túl szorosra szabott határidőt június elején több taxitársaság is kifogásolta lapunknak (VG, június 14.). Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője akkor arra a kérdésünkre, hogy miért gyorsított eljárásban írták ki a 252 millió forint közpénz elköltéséről szóló pályázatot, azt válaszolta, a közszolgálati médiaszolgáltatók által az MTVA részére átadott szerződések folyamatos felülvizsgálata során a folyamatban lévő integrációt is figyelembe véve határozták meg az eljárás fajtáját.
A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.


