Nem veszünk mosógépet - Nyomás alatt az Electrolux
A társaság adózott eredménye 561 millió svéd korona (hozzávetőleg 86 millió dollár) volt a második negyedévben az egy évvel korábbi több mint egymilliárd koronával szemben. Elemzők 649 milliót vártak. A bevétel 24 milliárd koronára esett 27 milliárdról.
A világ második legnagyobb háztartási berendezésgyártója tartja magát a korábban elhatározott áremeléshez: októberben 5-7 százalékkal lesznek drágábbak készülékei Európában és később Észak-Amerikában is áremelésre készül.
A cég kedden arra figyelmeztetett, hogy a második félév is nehéz lesz, a profit nem fogja elérni az egy évvel korábbit.
A svéd csoport tavaly jobb helyzetben volt, mert csökkent az alapanyagok ára, és ez ellensúlyozni tudta a válság miatti lanyha keresletet. Ennek köszönhetően rekordnyereséget ért el 2010-ben.
Az Electrolux nincs egyedül problémájával: a Philips hétfőn jelentős veszteséget jelentett, és a fő rivális, a Whirlpool is nagyon erősen érzi a piaci nyomást.