„Az időarányos adatok is alátámasztják azt a korábbi előrejelzésünket, hogy az idén megkezdődik a lassú kilábalás a mély válságból, de azt a szakmai véleményt is, hogy ez egy lassú és törékeny folyamat lesz” – mondja Erdélyi Péter. Az alacsony értékesítési volumen a kereskedések és szervizek számára további anyagi problémákat okozhat, és ez az autószalonok/szervizek számának további csökkenését vonhatja maga után az esztendő második felében. Pedig a négy évvel ezelőtti közel 1200 szalon/szerviz komplexummal szemben ma nem egészen 750-ről beszélhetünk. Ezért a gépjárműimportőrök továbbra is kiemelkedően fontosnak tartják, hogy megálljon a márkaszervizek látogatottságának folyamatos csökkenése. Az MGE közleménye ezúttal a „feketejavítók” elleni harc mellett arra is kitér, hogy a márkaszervizek forgalmának stabilizálásához elengedhetetlen személyzetük folyamatos képzése „az ügyfél-elégedettség növelése céljából”.
A személyautó-márkakereskedők egy része egy füst alatt kishaszonjárműveket is forgalmaz, és ezek számára ez az értékesítési szegmens afféle mentőövként szolgál. Hat hónap alatt ugyanis 988-cal több, összesen 4788 jármű kelt el a kategóriában. Igaz, ebből 566 volt a jórészt személyautóként használatos pick-up, ami azért vonzó sokak számára, mert haszonjárműnek minősülve vissza lehet igényelni az áfát. Annak alapján, hogy a múlt hónapban már csak 7,1 százalékkal élénkült a kishaszonjármű-piac, az MGE visszafogottan prognosztizál: nagyjából a korábban előre jelzett 12 ezer darabos értékesítési szintet várja az év végéig.
Ami a (rendszámos) motorkerékpárokat illeti, az év elején várt 3200-zal szemben legfeljebb 2100-2200 találhat gazdára az idén, hiszen az első fél évben csupán 1164-et sikerült értékesíteni, és a motorkerékpár-kereskedelem fő szezonja éppen a második negyedév, úgyhogy a továbbiakban már a csodában sem igen bízhatnak a forgalmazók. Júniusban ugyanis 24,8 százalékkal kevesebb motort adtak el, mint egy évvel korábban. Az MGE szerint jelentősen javíthatná a motorkerékpár-piac helyzetét, ha B kategóriás személyautó-jogosítvánnyal is lehetne vezetni a 125 köbcentiméteres és maximum 11 kilowatt (15 lóerő) teljesítményű motorkerékpárokat, valamint ha kötelezővé tennék a robogók regisztrációját és rendszámmal való ellátását.
Kelendő a kamion
Noha júniusban már csak 73 százalékkal bővült a piac, a hathavi 1867 darabos összesítés azonban a nagyhaszonjármű-forgalom megkétszereződését mutatja. Ennek alapján az MGE a korábbi 3200 darabos értékesítési előrejelzését felfelé módosítja. Év végéig várhatóan 3700 körül alakul az utakra kerülő teherautók száma.