Cégvilág

Felgyorsul a budapesti vasúti elővárosi közlekedés

Akár húsz perccel is csökkenhet a személyvonatok menetideje Budapest és Vác között a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. fővárosi és elővárosi vasút-korszerűsítési programjának befejeztével. Az Európai Unió Kohéziós Alapja nyújthat ehhez nagymértékű támogatást.

Felgyorsulhat a közlekedés a Budapest–Veresegyház–Vác vasútvonalon a fővárosi és elővárosi vonatfejlesztési program részeként. A beruházássorozatot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) irányítja, a támogatást az Kohéziós Alapja 85 százalékban biztosíthatja. A fejlesztés és a támogatás elnyeréséhez szükséges dokumentációk elkészítésére a NIF pályázatot írt ki – áll a zrt. honlapján közzétett jelentésben.

A Rákospalota–Újpest–Veresegyház–Vác vonalon naponta átlagosan 11-12 ezer utas közlekedik 52 szerelvénnyel. „A vasúti infrastruktúra fejlesztésének kiemelt stratégiai célja a városi és elővárosi közösségi közlekedés szolgáltatásainak javítása, szerepének növelése Budapest és agglomerációjának kapcsolatában” – írja a NIF. A szóban forgó, 71-es számú vonalon már elkezdődtek az előkészületek, a továbbiakban a pályafelújításokon és a megállók korszerűsítésén a sor. Így P+R parkolók, kerékpártárolók, autóbusz-megállók feltételeinek kialakítása a felszállóhelyeken; felsővezetékek, biztosítóberendezések és a távközlési rendszer korszerűsítése a pályavonal mentén.

Egyes szakaszokon 80-100 kilométeres sebességgel is haladhatnak majd a vonatok óránként a jelenlegi 60 helyett. Több helyen második vágányt építenének a kapacitáshiány és a zavarérzékenység enyhítésére, így a Budapest–Vác közötti menetidő akár 20 perccel is csökkenhet. A megállófelújítások során szem előtt tartják az akadálymentes közlekedés lehetővé tételét és az utastájékoztatás teljes körűvé alakítását. A peronokat az új, alacsony padlós szerelvények szintjéhez emelik. Egyes nagy forgalmú, balesetveszélyes közúti-vasúti kereszteződéseket kétszintűvé alakítanának át.

„A fejlesztés célja a korszerű elővárosi vasúti közlekedés fejlesztése mellett a közúti közlekedés fenntarthatóságának biztosítása is” – hívja fel a figyelmet Loppert Dániel, a beruházó NIF Zrt. kommunikációs vezetője. A kialakított P+R parkolók jó rácsatlakozást, tervezhetőbb utazást, gyorsabb és kiszámíthatóbb közlekedést biztosítanak. „Mérséklődik a bevezető utak forgalma, csökken a környezeti kár, gyengül a belvárosokra nehezedő forgalmi terhelés, javulnak a munkahelyekhez való hozzáférés esélyei is” – sorolja a beruházás előnyeit a kommunikációs szakember.

Világgazdaság összeállítás-->

vác NIF P+R személyvonat
Kapcsolódó cikkek