BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Lelépési díjat" ad a miskolci Holcim

Speciális szociális csomagot dolgozott ki a Miskolci Cementgyárból távozni kívánó munkatársai számára a Holcim Hungária – mondta lapunknak Márta Irén, a társaság kommunikációs igazgatója.

A döntés hátterét ismertetve emlékeztetett arra, hogy a gyár körül hosszú ideje zajlik a jogi huzavona, de mindmáig nem sikerült megegyezni a Magyar Cement Kft.-vel. A gyár tulajdoni viszonyai körül immár több mint másfél évtizede húzódik a per a Holcim és a Magyar Cement Kft. között. A meglehetősen bonyolult jogvitában végül a Legfelsőbb Bíróság (LB) döntött tavaly novemberben.

Eszerint a Miskolci Cementgyár termelőeszközei, berendezései a Holcim Hungária tulajdonában maradtak, míg a cementgyár ingatlanjait a bíróság megosztva hagyta a Holcim és a Magyar Cement Kft. között. A döntés patthelyzetet teremtett, és nem tette lehetővé a gyár működtetését egyik fél számára sem. A Holcim azonnal bérleti és vételi ajánlatot is tett a Magyar Cement Kft.-nek, melyet az nem fogadott el, majd visszautasította a két fél között zajló összes jogi vita lezárása érdekében felajánlott 20 milliárd forint értékű kárpótlást és mediátor bevonását is kérte.

A disszonáns helyzetben a Holcim Hungária Zrt. majdnem egy éven át úgy fizette közel 150 itt dolgozó munkatársát, hogy közben le kellett állítania a termelést. Szakaszosan állt le a gyártás, az utóbbi hónapokban már jórészt csak karbantartási, állagmegóvási munkák folytak, így a munkatársak minden második hetet otthon töltöttek. A műszakban dolgozók teljes havi alapbérüket megkapták, ám a korábbi műszakpótlékot nem, így a jövedelmük csökkent.

Időközben azonban a régióban megszaporodtak a munkalehetőségek, így többen is jelezték, hogy távoznának a gyárból. „A munkatársak kezdeményezésével egyetértve, a szakszervezetekkel egyeztetve, a Holcim Hungária vezetősége méltányos, a törvényi előírásokon és a kollektív szerződésben foglaltakon felüli szociális csomagot ajánl azoknak a Miskolci Cementgyárban dolgozóknak, akik most a távozás mellett döntenek” – közölte az igazgató.

Majd hozzátette: „A szociális csomag abban is segíti a váltani kívánó munkatársakat, hogy a munkahelykeresés, az átmenet időszak gördülékeny legyen.” A cég kiadott közleményében leszögezte: „A Holcim továbbra is minden lépést megtesz annak érdekében, hogy megvédje befektetését és beruházásait Miskolcon.

A szociális csomag fő elemei*

l ez év végéig járó munkabér, beleértve a 13. havi fizetést

l ezenfelül háromhavi bruttó átlagkereset

l a Holcim Hungária Zrt.-nél vagy jogelődjeinél három évnél régebben dolgozóknak további egyszeri bruttó 200 ezer forint jutalom

l átképzési támogatás 100 ezer forint értékben

l a munkáltatói kamatmentes kölcsön törlesztési kötelezettségének egy évre történő felfüggesztése, melynek a pénzintézettel szemben keletkező költségeit a munkáltató viseli

*A törvényi előírásoknál kedvezőbb, a kollektív szerződésben foglalt végkielégítésen felül.

l ezenfelül háromhavi bruttó átlagkereset

l a Holcim Hungária Zrt.-nél vagy jogelődjeinél három évnél régebben dolgozóknak további egyszeri bruttó 200 ezer forint jutalom

l átképzési támogatás 100 ezer forint értékben

l a munkáltatói kamatmentes kölcsön törlesztési kötelezettségének egy évre történő felfüggesztése, melynek a pénzintézettel szemben keletkező költségeit a munkáltató viseli

*A törvényi előírásoknál kedvezőbb, a kollektív szerződésben foglalt végkielégítésen felül. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.