Tompított gázimportár-növekedés
Az év utolsó negyedében ezer köbméterenként 525 dollárba kerül az Oroszországból hosszú távú szerződés alapján érkező gáz, azaz 40 dollárral többe az előző negyedévinél – tudta meg a Világgazdaság. Az alkalmazott árképlet két olajtermék jegyzéseit és a dollár árfolyammozgását követi. A vevő E.On Földgáz Trade Zrt. (EFT) azonban ennél olcsóbban jut a gázhoz az orosz–német Panrusgáz Zrt.-n keresztül, mert egymás közötti elszámolásukban ugyanazt a módszert alkalmazzák, amelyet – a gáztörvény tavaly ősszel megváltozott előírásának eleget téve – az EFT is köteles használni, amikor az egyetemes szolgáltatóknak ad el. Az EFT a gáz árában a képlet szerinti árat 60 százalékos súllyal veszi figyelembe venni, s mellette 40 százalékkal bekalkulálja az amszterdami TTF gáztőzsde árát, azaz a spotpiacit is. Az orosz gáz árának spotpiaci öszszetevője nagyságáról minden hónap végén döntenek, úgy tudjuk, októberre előzetesen 380 dollárral kalkulálnak.
Annak, hogy az EFT a képlet szerinti 525 dollárnál olcsóbban jut az orosz gázhoz, ára is van. Míg ugyanis az, aki hoszszú távra szerződik és vállalja az árképlet feltételeit, büntetlenül az eladó nyakán hagyhatja a megrendelt gáz 15 százalékát. A spotpiaci gáz vásárlójának erre nincs lehetősége, mindenképpen ki kell fizetnie a teljes, igényelt tételt. Igaz, az EFT csak az egyetemes szolgáltatóknak köteles kevert, alacsonyabb áron adni a gázt, a versenypiacon szabadok a lehetőségei.
A magyar gázpiac közben vonzza az új versenypiaci szereplőket. Nemrég kapott gázkereskedői engedélyt az Első Hazai Energia-Portfólió Nyrt. (EHEP). A társaság a ciprusi Ensen Holdings Ltd. által ellenőrzött EQNet Zrt. és a két hazai megánszemély kezében lévő Contel Kft. tulajdona. Új fecske az E-Os Gáz Kft. is, bár anyacégének, az E-Os Energiakereskedő Zrt.-nek van gázkereskedői engedélye, tavaly mintegy 100 millió köbmétert értékesített. Az E-Os Zrt. többségi hányada a Közgép Zrt.-é.
Nemrég távozott a színről a végelszámolás alá került RWE Supply and Trading Kft., a közvetve a Gazprombank kizárólagos tulajdonában lévő Centrex Hungária Zrt.-t pedig megvette a bécsi Centrex Europe Energy & Gas AG. Ezzel kiesett a tulajdonosi láncból egy addig közbeikatott társaság. Az orosz gázzal kereskedő Centrex Zrt. tavaly 342 millió köbmétert küldött a magyar piacra 26 milliárd forint értékben, idei terve 580, a jövő évi pedig 700 millió köbméter. Az itteni kereskedőknek a beregszászi gázátadó mérőállomáson (tehát külföldön) adja el a gázt, amelyet a vevők vámkezeltetnek és léptetnek be a hazai hálózatba. A cég 2012-ben belépne a végfelhasználói piacra, de ehhez még partnert keres.
A romániai hátterű CYEB Energiakereskedő Kft. és a svájci kézben lévő Art Energy Kft. már több hónapja megkapta a gázkereskedői engedélyt, vezetőik korábban azt mondták lapunknak, hogy első szerződéseik az ősszel születhetnek meg, s talán már az idén szállíthatnak is.
Mekkora mennyiségre szerződünk 2015-től?
2015-től várhatóan megváltozik orosz gázimportunk konstrukciója. Vevői oldalon valamilyen formában magyar állami társaság jelenik meg – az E.On gázüzletágának MVM általi megszerzési előkészületeiről már beszámoltunk –, és a szerződéses mennyiség is kisebb lesz. Bencsik János energetikai államtitkár a napokban azt mondta, hosszú távon elég lesz körülbelül évi hárommilliárd köbméterre szerződni a lakossági igények kielégítésére. Mások szerint egyáltalán nincs szükségünk hosszú távú gázimportszerződésre. Ennek azonban az ellátási kockázat mellett az is komoly hátulütője lehet, hogy a gazdasági növekedés beindulásával újra drágább lesz a spotpiaci gáz a hosszú távú szerződés szerintinél.


