BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nyolcvanas évek óta nem látott változás a weben

Hamarosan jelentős és vélhetően nem kis kavarodást okozó változás következik be a világhálón, amikor a hagyomány szuffixumok mellett tematikus jelzéseket is választhatnak a cégek.

A .com, a .net és a többi, már ismert domain végződés mellett a jövőben akár cég-és helyneveket vagy tematikus kifejezéseket is használhatnak a cégek tulajdonosai. Így például a Las Vegas-i kaszinók használhatnánk a .vegas szuffixumot, míg a Canon akár a .canon-ra végződő honlapokra is terelheti a látogatókat. Ezzel a nyolcvanas évek óta a legnagyobb változás következhet be a weben.

A webcímek nemzetközi felügyeletét ellátó Internet addresses, the Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) évek óta dolgozik a változás bevezetésén, de az AP-nek nyilatkozó kritikusok szerint még mindig sok a hibalehetőség a rendszerben. "Nem jó ötlet egy csupalyuk hajóra hívni az embereket" – fogalmazott a tízezer márkát képviselő Association of National Advertisers vezetője, Dan Jaffe. Az egyik kifogás, hogy a csoportba szervezhető nevek teret nyithatnak a gyűlöletbeszédnek vagy trükkökkel megtévesztő honlapokra vezethetik az internetezőket. Más kérdés, hogy ma már a legtöbb internetező inkább a keresett kifejezéseket írja be egy keresőablakba.

A jelentkezők az ICANN tervei szerint áprilisig licitálhatnak első körben a szuffixumokra, de a szerzői jogi és egyéb viták miatt hónapok telhetnek el, amíg eldől, ki használhatja majd az adott nevet. Az új szuffixumokat vélhetően csak 2014-től használják majd és a pályázóknak a zsebükbe kell nyúlniuk, hiszen legalább 185 ezer dollárral pályázható meg egy-egy szuffixum, az éves fenntartásuk pedig minimum 25 ezer forint.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.