Cégvilág

Nálunk a legolcsóbb a bérautó

Négy év alatt harmadával csökkent az autókölcsönző cégek forgalma, viszont négy év után ismét visszaigényelhető lett az autóbérlet áfája. A Budget hálózat vezetője szerint ez önmagában nem élénkíti a keresletet.

Az autókölcsönző vállalatok nagy megpróbáltatáson estek át az elmúlt két és fél évben, és még nemigen látszanak a piac normalizálódásának a jelei. Valamit azonban segít a szakmának, hogy négyéves kihagyás után január 1-je óta ismét visszaigényelhetik a bérautók áfáját az egyébként áfa-visszaigénylésre jogosult magyar jogi személyek, ha bizonyítható, hogy a jármű munkavégzéshez kell. Ez azonban talán nem jelent nagy nehézséget, hiszen a belföldiek számára kiadott autók 95-98 százalékát cégek bérlik. Ugyanakkor a flottakezelő társaságok által szolgáltatott kocsik áfája is visszaigényelhető. Ha egy cégnek nincs pénze egy a munkához szükséges autóra, a flottakezelőhöz fordul, amely – miután nem egy-egy darabot vesz – árkedvezményt kap a kereskedőtől, a szerviztől, a biztosítótól, és intézi a hitelt is.

„Ha a magyar gazdaság emelkedő pályán lenne, az áfa-viszszaigényelhetőség alapján több mint 10 százalékos forgalombővülésre számítanék a flottakezelő üzletágunkban. Azonban a magyar cégek többsége egyik napról a másikra él, a GDP-kilátások dinamikája inkább nulla közeli, úgyhogy önmagában az áfa-visszaigényelhetőség nem támaszt keresletet” – mondja Polyák Krisztina, a Budget magyar franchise-partnere, a Pannónia Autókölcsönző Kft. ügyvezető igazgatója.
A válság hatására a belföldi céges bérletek legalább 30 százalékkal visszaestek a piacon 2008-hoz képest. Azóta nagyon sok bérelt autót adtak vissza a cégek, mégpedig azért, mert egy bérautót bármikor vissza lehet adni, míg a flottakezelők által biztosított kocsikat hosszú távú szerződés alapján használják a vállalkozások.

Azért csökkent jelenős mértékben a vállalatok autóbérlése, mert az elmúlt években a válság hatására sok multinacionális cég csökkentette magyarországi alkalmazotti állományát, mások ki is vonultak – mondta Polyák Krisztina, hozzáfűzve, hogy a bérleti napok számában tavaly elértek ugyan valami minimális emelkedést, de még így is 30 százalék az elmaradás a 2008-as szinthez képest. Ezt valamennyire ellensúlyozza, hogy növekedett a külföldi ügyfelek száma. A Pannónia Autókölcsönző adatai szerint 2008-hoz képest 13 százalékkal nőtt a külföldiek bérleti napjainak száma.

Üröm az örömben, hogy nem az inkább tavasszal és őszszel érkező üzleti utazók száma nőtt, hanem nyáron a turistáké. Viszont ha a társaság annyi járművet szerez be, hogy a flotta ne bizonyuljon kicsinek a nyári csúcsszezon idején, a többi évszakban kihasználatlanul maradhat az autók egy része. Másrészt az idei nyáron nem biztos, hogy nagyon sok lesz a turista. Mert igaz, hogy a mogyoródi Forma–1-es futam és a nagyobb sportesemények mindig fellendítik a forgalmat, ám a július végén kezdődő londoni olimpia elszívó hatását sem szabad figyelmen kívül hagyni.
A Budget hálózatban az év végén növekedést tapasztaltak a rövid távú belföldi bérlés terén, és remélik, ez a tendencia fennmarad ebben az évben is.

A 12 vidéki franchise-irodával rendelkező hálózatban a bérleti napok számának növekedése tavaly elérte a 12 százalékot, az árbevétel azonban csak öttel nőtt, mert nagyon kiélesedett a verseny. Egyebek között azért, mert a kölcsönzői piacon megjelent egy cég, amely kizárólag külfödi rendszámú autókkal dolgozik, ugyanakkor több vállalat is külföldről hozott be autókat. Emiatt a magyar rent-a-car tarifák 20-25 százalékkal elmaradnak a nyugat-európai átlagtól, de még a szlovákiaitól és a lengyelországitól is több mint 10 százalékkal.

Az is a válság következménye, hogy elöregedett a járműállomány: nem ritka a többéves kocsi a magyar kölcsönzőknél, noha 2007-ben általában 4-5 hónap után újat vettek a kölcsönzők. A svájcifrank-alapú miatt a 3 vagy 6 hónapos jobbfajta autó piaci ára akár egymillió forinttal is alacsonyabb lehetett, mint amennyire a járművásárlással kapcsolatos hitelterhek emelkedtek, ezért inkább tovább használták a kocsikat.

A kölcsönzők azért is nehezen tudtak megszabadulni a lecserélendő készlettől, mert megállt a használtautó-piac is. Nem egy esetben a kereskedők és az autókölcsönzők egyaránt kezdeményezték, hogy az autókat ne az előzetesen rögzített időpontban vásárolja vissza a kereskedő, hiszen el sem tudták volna adni a használt kocsit. Nem volt rá kereslet, ezért az eredeti visszavásárlási szerződés alapján többet kellett volna fizetniük a kölcsönzőknek az autók használt piaci értékénél.

Világgazdaság - Demeter Kálmán-->

bérlet autóbérlés áfa Bérautó olcsó flotta
Kapcsolódó cikkek