BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gumibitumen: búcsú a rémes kátyúktól

Fellélegezhetnek az autósok: jóval kevesebb kátyú, hosszabb élettartam, nagyobb terhelhetőség és kisebb nyomvályúsodási hajlam – ezek a fő erényei a Mol új útburkolati termékének, a gumibitumennek, amelynek gyártását nyáron kezdik meg a Zalai Finomítóban.

A bitumen és használt gumiabroncsokból nyert gumiőrlemény felhasználásával készülő útburkolati anyag előállítására már épül a kísérleti üzem, amely a tervek szerint évente ötezer tonnát állít majd elő ebből a különleges termékből. Mint dr. Holló András termékfejlesztési vezető elmondta, „élesben” először a százhalombattai finomítón belüli 1. számú főút és a Mol zalaegerszegi kísérleti üzeméhez vezető bekötőút idei felújításához használják a gumibitument. Szerinte a projekt legfőbb hozadéka az, hogy a gumibitumen alkalmazásával lényegesen jobb minőségű és hoszszabb élettartamú utak épülhetnek Magyarországon és a környező országokban is.

A társaság szakemberétől azt is megtudtuk, hogy a hagyományos bitumenes úthoz képest a gumibitumenesnél nagyobb a terhelhetőség és kisebb a nyomvályúsodási hajlam és a menetzaj, továbbá a jobb tapadás révén biztonságosabb a közlekedés. Ráadásul csökken a kátyúk kialakulásának esélye, mert a hagyományosnál jobban tapadó úton nem alakulhatnak ki ezek a jármű- és idegromboló gödrök.

A Mol mintegy tíz éve kezdett el dolgozni a külföldön már bevált útépítő anyag, a gumibitumen hazai gyártásának megvalósításán. Az USA egyes államaiban (Arizona, Texas, Kalifornia stb.) az útépítési alkalmazása több évtizedes múltra tekint vissza. Ott azonban az építés helyszínén készítik, s ez azzal jár, hogy néhány órán belül fel kell használni a gumiszemcsék kiülepedése miatt.

A magyar – a normál útépítő bitumennel közel azonos módon kezelhető – találmányt ezzel szemben nagyüzemileg állítják elő, s a hagyományos bitumenekkel azonos módon és távolságra szállítható és használható fel. A csaknem 300 millió forintos projekt keretében – amelyhez a Gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) 2010-es pályázatán 128 millió forint támogatást nyertek –, a Mol kisvállalkozásokkal fogott össze a kémiailag stabilizált gumibitumen előállítása érdekében. A Pannon Egyetemmel közös kutatás, majd a kísérleti laborvizsgálatok eredményeként az új anyag kipróbálására 2004-ben Zalaegerszegen, 2005-ben Veszprémben, 2008-ban pedig Gyálon került sor, két útépítő alvállalkozó közreműködésével. Ezzel kölcsönösen eredményesen használták ki a teljes innovációs lánc, a legszélesebb körű kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködés lehetőségeit is.

„A tesztjellegű útszakaszok ma is úgy néznek ki, mint új korukban, és a kémiailag stabilizált gumibitumen kiváló felhasználói tulajdonságait igazolták” – közölte Holló András. Alkalmazásának tapasztatai azt mutatják, az új útburkolati anyag a legszigorúbb nemzetközi előírásoknak, így az európai uniós és a hazai környezetvédelmi irányelveknek is megfelel. A Mol mindezek alapján abban bízik, hogy az útfelújításokra és -építésekre vállalkozó önkormányzatok, cégek élnek majd új termékük lehetőségeivel. A társaság egyúttal már azt tervezi, hogy a környező országokban is elkezdi a gumibitumen értékesítését.

Az új anyag ráadásul egy régi környezetvédelmi problémát is megold: biztosítja a használt gumiabroncsok környezetbarát újrahasznosítását. A Zalai Finomítóban kialakítandó új üzemben tervezett évi ötezer tonna gumibitumen előállítása során mintegy 800 tonna – kb. 100-150 ezer darab – gumiabroncs-őrleményt használnak fel. Másképp számolva: kilométerenként ezer gumiabroncsból származó őrleményt építenek be, ha a beruházó a gumibitumen mellett dönt.

Kislexikon: a gumibitumen előnyei

l a hagyományos bitumenes úthoz képest hosszabb élettartam

l fáradási tulajdonságai kiválók, kevésbé repedezik az aszfaltút

l nagyobb terhelhetőséget, kisebb nyomvályúsodási hajlamot eredményez

l kiváló tapadása csökkenti a kátyúk kialakulását

l a hosszabb élettartam és a jobb ellenálló képesség alacsonyabb fenntartási költséget eredményez

l lényegesen kisebb a menetzaj, így nem mindenhol szükséges zajvédő fal építése

l javul a közlekedés biztonsága, mivel a jobb tapadásnak jelentős a kockázatcsökkentő hatása

l a fenntartható fejlődéshez is hozzájárul a hulladék gumiabroncsok újrahasznosításával

Forrás: www.mol.hu

Kislexikon: a gumibitumen előnyei l a hagyományos bitumenes úthoz képest hosszabb élettartam

l fáradási tulajdonságai kiválók, kevésbé repedezik az aszfaltút

l nagyobb terhelhetőséget, kisebb nyomvályúsodási hajlamot eredményez

l kiváló tapadása csökkenti a kátyúk kialakulását

l a hosszabb élettartam és a jobb ellenálló képesség alacsonyabb fenntartási költséget eredményez

l lényegesen kisebb a menetzaj, így nem mindenhol szükséges zajvédő fal építése

l javul a közlekedés biztonsága, mivel a jobb tapadásnak jelentős a kockázatcsökkentő hatása

l a fenntartható fejlődéshez is hozzájárul a hulladék gumiabroncsok újrahasznosításával

Forrás: www.mol.hu-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.