Cégvilág

73 milliót takarított meg az MLSZKSZ

Az elmúlt négy évben a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 73 millió forint értékű költségmegtakarítást ért el a tagvállalatai számára meghirdetett közös energiabeszerzési tendereken: 50 millió forintot a gáz- és további 23 millió forintot az árambeszerzés terén.

„Az idén júniusban lezárult 2012-2013. gázévi közös pályázaton az MLSZKSZ az eddigi legkedvezőbb árszintet tudta kialkudni, így egy év alatt a megtakarítás a speciális csoportkedvezmény miatt önmagában több mint 10 millió forint” – mondta  Fülöp Zsolt, a szervezet elnöke. A szövetség az ősszel indítja el a 2013-as évre vonatkozó közös árambeszerzési pályázatot, amelytől további jelentős megtakarításokat remélnek.

A MLSZKSZ a sikeres energiabeszerzési tenderek után újabb területeken tervezi tagvállalatai közös fellépését jelentős megtakarítással. A szervezet a tagvállalatok részéről jelentkező igény miatt megvizsgálja a raktár-technológiai eszközök és az irodaszerek beszerzésével kapcsolatos elvárásokat és piaci lehetőségeket

Az MLSZKSZ tíz év óta a hazai logisztikai és közlekedési szakma egyik meghatározó szövetsége, amely a magyar logisztikai szolgáltató központok közel 90 százalékát fogja össze. A szövetség egyik fő feladatának tekinti a piacon elérhető gazdasági előnyök hatékony kiaknázását. Ilyen programok egyike az MLSZKSZ által koordinált közös energiabeszerzés, amely révén a csatlakozott vállalatok jóval kedvezőbb feltételekkel vásárolnak gázt és áramot.

MLSZKSZ energia logisztikai beszerzés megtakarítás
Kapcsolódó cikkek