BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ádáz harcban a kuponos cégek

Ádáz harc dúl a kuponokat és bónuszokat kínáló szolgáltatók között az első helyért. Igazságot tenni nem könnyű, de talán nem is érdemes. Annyi biztos, hogy az év első öt hónapjának teljesítménye alapján a 2011-ben 4,5 milliárd forintot produkáló piac idén jó eséllyel megduplázódik

Az elmúlt időszakban a kedvezményes vásárlást kínáló társaságok közül talán a két legnagyobb szereplő is azt állítja, hogy piacvezető pozíciót foglal el, mindenesetre annyi biztos, hogy a Kupon Világ és a Bónusz Brigád is folyamatosan növekvő eredményekről számolt be.

Igazságot tenni nem könnyű, mindenesetre a GKIeNET és a Budapesti Corvinus Egyetem Infokommunikációs Tanszékének közös kutatása kísérletet tett erre. A jelentés szerint az év első öt hónapja alapján a legnagyobb árbevételt a Bónusz Brigád érte el több mint 927 millió forintot érő eladott bónusszal, második helyen a Kupon Világ áll csaknem 831 millió forintnyi értékesített kuponnal, a képzeletbeli dobogó harmadik fokát pedig a Napi Tipp foglalja el a maga 211 milliós forgalmával.

A Kupon Világ szerint a piacvezető pozíciót egy dolog határozza meg, mégpedig a honlap adatai alapján megállapított bruttó bevétel. „Ezeket az összeladások alapján mérjük, és fellelhetőek az interneten, ha nyomon követjük a versenytársak kuponeladásait. Habár az összeladások nem igazán festenek pontos képet, mivel nem veszik figyelembe a visszafizetéseket, a törölt utalásokat és a nem teljesített banki átutalásokat sem, így ezért ez többnyire csak egy becslésnek tekinthető” – mondta a Világgazdaságnak Sheh­ry­ar Piracha alapító, ügyvezető igazgató.

– Szerintünk a piacvezető helyzetét nem a bruttó bevételek havi összehasonlításával lehet meghatározni, mert a bevételek rohamosan változnak. Mi úgy határozzuk meg a piacvezető helyzetét, hogy az utóbbi 12 hónap eredményeit vesszük alapul – tette hozzá a vezető.

„A Bónusz Brigád piacvezető pozíciójáról mindig kizárólag a hazai közösségi vásárlópiacot egyedül folyamatosan mérő GKIeNET felmérései alapján nyilatkoztunk” – állítja Kaprinay Zoltán alapító tulajdonos. A GKIeNET a közösségi vásárlóoldalakat több szempont szerint vizsgálja, rangsorolja: például árbevétel, egy ajánlatra vetített értékesítés, Face­book-követők száma, reklámfelületek tudatos és megfelelő használata alapján. Ezek alapján már tavaly júliusban a Bónusz Brigád volt a piacvezető – tette hozzá a szakember.

Az amerikai Groupon és LivingSocial oldalak sikerét Magyarországon megvalósító cégek az év első öt hónapjában megközelítőleg 5000 ajánlattal rukkoltak elő, és félmillió bónuszt/kupont értékesítettek együttesen több mint 2,5 milliárd forint értékben. A ­GKIeNET szerint mindez azt is jelenti, hogy ha a kínált szolgáltatások és termékek eredeti árát vesszük alapul, akkor a valódi érték 6,9 milliárd forint lenne, vagyis a fogyasztók zsebében 4,4 milliárd forint maradt megtakarításként. Az év első 5 hónapja alatt elért nagyságrend arra enged következtetni, hogy az idei évben jó eséllyel meg fog duplázódni a piac a 2011-es 4,5 milliárdos forgalom után, és a legkevésbé sem látszódnak olyan jelek, melyek a kifulladást, a növekedés dinamikájának csökkenését mutatnák. A nagy kedvezményekkel elérhető szolgáltatások és termékek továbbra is vonzóak a magyar fogyasztók számára.

Shehryar Piracha tájékoztatása szerint a Kupon Világ három legnépszerűbb kategóriája a turizmus (42 százalék), egészség/életmód (22) és a szépségápolás (9) volt a bruttó bevételek alapján. Heller Gábor, a Bónusz Brigád másik alapító tulajdonosa állítása szerint a legsikeresebb ajánlati kategóriák a versenytárséhoz hasonlóképpen alakulnak, így az utazás, a szépség, az egészség kedvező lehetőségeit veszik leginkább, de a szakember konkrét példákat is említ az elmúlt időszak legsikeresebb ajánlatai közül: a T.G.I. Fridays’s Oktogon étterembe 2625 vásárló, a Speedbody testedző bérletet 1930 vásárló, Arial mosógélt 1267 vásárló, a Hotel Szent István Egerbe 700 vásárló, a Mahart Budapest–Bécs szárnyashajóra pedig 717 vásárló vett felhasználható bónuszt a társaságon keresztül.

A cégek nem értenek egyet azzal a felvetéssel, miszerint a partnerek a kuponos üzleti modellt igénybe véve maguk ellen dolgoznak, mert előfordulhat az is, hogy a vásárlók később nem fogják igénybe venni a szolgáltatásaikat teljes áron, sőt bővülő ügyfélkör és ezzel együtt növekvő partneri szám jellemzi működésüket. „Mi látjuk, hogy a partnerek nagyon meg vannak elégedve az ajánlatokkal és gyakran visszajárnak hozzánk, hogy újra meghirdessük őket. A vásárlók költenek annyi pénzt, hogy az a partnerek szerint jövedelmező legyen számukra is. Így aztán ahogy haladunk előre, a visszatérő partnerek száma is egyre nő” – mondta a Kupon Világ tapasztalatairól Shehryar Piracha.

„Egyértelműen az a tapasztalatunk, hogy a vendégek teljes áron is visszajönnek. Ugyanez a tapasztalatunk minden szolgáltatási területen, akár a vendéglátásban, akár más szolgáltatások esetében. Egyfelől a megvett szolgáltatás mellé egyéb szolgáltatásokat is vásárolnak a legtöbben – ezeket a bevételeket már nem terheli jutalék –, másrészt pedig teljes áron is visszatérnek. Ennek a jelenségnek az alapja az, hogy általában az emberek kedvezményesen is jobbára olyan dolgokat vásárolnak meg, amelyeket amúgy is használni vagy fogyasztani szoktak.

Esik a követendő példa

Megállás nélkül esik a Groupon árfolyama, mióta a cég részvényeit bevezették a tőzsdére. A novemberi parkettre lépés óta több mint 60 százalékkal zuhant a papír értéke, miután a kezdeti 20 dolláros értékről egészen 7,25 dollárig süllyedt a Groupon részvényeinek árfolyama a héten. A közösségi vásárlás királyának is tartott Groupon részvényei így most a legolcsóbbak a piacon a nemrég tőzsdére lépett vállalatok között.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.