Cégvilág

Erzsébet-utalvány: jól járhatnak az elfogadóhelyek

A települési önkormányzatok augusztustól előírhatják, hogy legalább tízezer forintnyi rendszeres szociális segély folyósításakor az ellátás összegéből ötezer forintot készételvásárlásra felhasználható Erzsébet-utalványban fizetnek ki. Változik a gyermekvédelmi törvény is: a módosítás értelmében a település jegyzője a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultaknak október 1-jétől nem pénzben, hanem Erzsébet-utalványban nyújt támogatást. „Az érintettekkel folyamatosak a tárgyalások, ezért egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy nyomtatásban, terjesztésben, egyéb munkában és költségben mit jelent mindez” – közölte a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ).

Az biztos, hogy az Erzsébet-utalvány gyártása 2011. december 21-e óta folyik. A Pénzjegynyomda Zrt. havi 25 milliót is le tud gyártani belőle, de ezt szükség esetén rövid időn belül havi 30 millióra tudják bővíteni. Magyarország étkezési jegyeit a Magyar Posta szállítja az ország egész területére kedvezményesen, csomagonként 925 forint+áfa térítésért. A felhasználói kör folyamatos bővülésének eredményeként eddig több mint 1,8 millió munkavállaló igényelt az utalványt. „Minden olyan kereskedelmi lánccal folyik a tárgyalás, amely elősegíti az országos lefedettséget” – közölte a NÜSZ.

Az étkezési jegyeket az országban közel 22 ezer helyen fogadják el a CBA, a Coop, a Reál, az Arzenál, a Tesco (április 15-től) élelmiszer áruházláncok és a MOL benzinkutak kasszái mellett több ezer kisboltban és vendéglátóhelyen. „Az első hónapok tapasztalata alapján a forgalom megfelel a várakozásoknak, a vásárlók érezhetően várták már, hogy Erzsébet-utalványaikat a Tesco üzleteiben is elkölthessék. A jelenlegi szabályozás szerint az utalvány mindenfajta élelmiszerre beváltható, kivéve alkoholra és dohányárura. Jelenleg nincs arra jogszabály, hogy a chips-adó hatálya alá tartozó termékeket ne lehetne Erzsébet-utalvánnyal fizetni, ezért ezekre is elfogadjuk a fizetésnek ezt a módját” – tudatta az áruházlánc a Világgazdasággal.

További részletek a pénteki Világgazdaságban.

arzenál Erzsébet-utalvány CBA Coop reál Tesco
Kapcsolódó cikkek