Cégvilág

EU-támogatással villamosít a GYSEV

Uniós pályázati támogatással villamosítja a vasúti vonalat Porpác-Mosonszolnok és a Szombathely-Zalaszentiván között a GYSEV – jelentették be pénteken a szombathelyi vasútállomáson rendezett sajtótájékoztatón a vasúttársaság képviselői.

Az összességében 20 milliárd forint értékű fejlesztés az Új Széchenyi Terv keretében várhatóan 2015 októberéig készül el, a költségeket 85 százalékban az állja, az önrészt pedig a magyar állam biztosította - közölte a támogatási pályázat ünnepélyes aláírása előtt Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója.

A támogatási szerződést Vér Iván a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. vezérigazgatója mellett aláírta Dávid Ilona, a GYSEV Zrt. elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója is, aki szerint a villamosításnak köszönhetően újabb lendületet kaphat a vasúti közlekedés. Olyan szakaszokról van szó, amelyek a regionális, az intercity-közlekedés és a teherszállítás szempontjából is kiemelt jelentőségűek – mondta.

A sajtótájékoztatóval egybekötött aláírási ünnepségen méltatta a beruházás jelentőségét Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere is aki azt hangsúlyozta a vasi megyeszékhely kétezer éves történelme során mindig is a fejlődés záloga volt, hogy a település közlekedési csomópontnak számított.

A fejlesztés során a 87 kilométer hosszú Porpác-Csorna-Mosonszolnok közötti szakaszt és az 50 kilométeres Szombathely-Zalaszentiván közötti szakaszt villamosítják, mindkét vonalon átalakítják a villamosításhoz szükséges biztosítóberendezéseket és megerősítik a vasúti pálya felépítményét is.

Kövesdi Szilárd elmondta, hogy az érintett pályaszakaszok állomásain emelt peronok épülnek az utasok kényelme és nagyobb biztonsága érdekében. A Porpác-Mosonszolnok közötti szakaszon a fejlesztésnek köszönhetően központi forgalomirányítást alakítanak ki, a forgalmat Csornáról és Répcelakról irányítják majd. A vezérigazgató hangsúlyozta: a GYSEV már eddig is bizonyította, hogy jó gazdája az uniós projekteknek.

Tavaly ősszel készült el a 48,6 milliárdos Sopron-Szombathely-Szentgotthárd szakasz teljes rekonstrukciója – emlékeztetett. A projekt munkálatait véglegesen csak az idén zárják le, hiszen Szombathelyen vasúti felüljárót, Sopronban pedig aluljárót építenek. Kiemelte, hogy minden időre elkészült, az építkezések most is a tervek szerint haladnak.

villamosítás GYSEV
Kapcsolódó cikkek