Cégvilág

Gondban az Opel, lemondott a vezérigazgató

Elemzők szerint a General Motors nem könnyen találhat új vezérigazgatót a nehéz helyzetben lévő Opel/Vauxhall csoport élére, miután Karl-Friedrich Stracke oly hirtelen lemondott tisztségéről.

"Ki vágyakozna olyan munkára, hogy asszisztáljon a GM két évtizedes rossz vezetésének végjátékához?" – tette fel a kérdést Arndt Ellinghorst, a Credit Suisse elemzője, hozzáfűzve, hogy "Ez egy nagyon kemény és valóban szomorú vállalkozás."

Egyelőre az biztos, hogy átmenetileg a GM alelnöke, Steve Girsky veszi át az Opel irányítását, amíg a társaság megtalálja Stracke utódját. Girsky tavaly lett az Opel felügyelő bizottságának tagja.
Megfigyelők számára ugyanakkor úgy tűnik, mintha a GM pánikba esett volna, hiszen Stracke lépése váratlan volt rögvest az Opel átalakítási tervének jóváhagyása után és a második negyedéves számok augusztus másodikai bejelentése előtt. Az IHS Automotive prognózosa szerint az Opel 432 millió dolláros veszteséggel számolhat a második negyedévben.

"Nemrégiben beszéltem Strackéval, és úgy tűnt, nagyon szeretné teljesíteni a kötelességét. Ugyanakkor kizárt, hogy a GM elégedett volt az átalakítási tervvel " – mondta Stefan Bratzel, a Köln melletti Bergisch Gladbach egyetemének  autóiparra szakosodott professzora, hozzátéve: " Azt gondoltam, a dolgok kezdtek helyreállni Detroit és az Opel között az elmúlt hónapokban, de ez a lépés katasztrofális üzenettel egyenértékű."

A német sajtó azt írta pénteken, hogy Thomas Sedran, az Opel igazgatótanácsának tagja, Girsky közvetlen segítője a legesélyesebb a vezérigazgató poszt elnyerésére. Tavaly a GM visszavonta a megbízást az Opel átszervezési tervének megalkotásában részt vevő AlixPartners tanácsadó cégtől. Februárban pedig egy másik iparági tanácsadó cég fejét, Sedrant bízta meg, hogy legyen az Opel igazgatóságában az üzemelésért, üzletfejlesztésért és a cégstratégiáért felelős igazgató.

Egy szakszervezeti vezető úgy tájékoztatta a Reuters hírügynökséget, hogy az Opellel 2009 óta szoros üzleti kapcsolatban álló Sedranon látszott, nagyon szeretné átvenni a cég irányítását. Kevesebb mint három év alatt ő lehet a negyedik Opel-vezér.

Az utolsó előtti, Carl-Peter Forster azután távozott 2009-ben, hogy a GM kijelentette: az Opel fontos tényező a General Motors globális stratégiájában, ezért mégsem adja el a céget a kanadai alkatrészgyártó Magna Internationalnak és orosz pénzügyi partnerének.
Ugyanakkor most kiszivárgott – tudósított a Bloomberg –, hogy Detroit elveszette türelmét Strackéval szemben, mert Amerikában gyorsabb megoldásokat vártak az ötödik éve szűkülő európai piac teremtette kihívásokkal szemben. Az Opel/Vauhall csoport ugyanis 2011-ben 575 millió eurót veszített.

Az Opel felügyelő bizottsága két héttel ezelőtt elfogadott egy 2016-ig szóló, középtávú fejlesztési tervet, de az igazi megtakarítás és átalakítási hullám csak 2016 után várható. Ekkor állítják le ugyanis a németországi Bochumban található Opel-gyárat és léptetik életbe a német szakszervezetekkel kötött megállapodásokat.
Armin Schild, az Opel igazgató tanácsának tagja és az IG Metall szakszervezet regionális elnöke pénteken kijelentette: "Nagyon fontos, hogy az eddig elért megállapodásokat ne rúgja fel a vállalat."

A helyzet kényes voltát jelzi, hogy az AP úgy tudja, még az Opel igazgatótanácsának egyik tagja sem akarta elhinni, hogy Karl-Friedrich Stracke – aki nem indokolta meg döntését – alig 15 hónap után távozik. Az Opel-gyáraknak otthont Hessen tartomány vezetése pedig attól tart, hogy a cég ezután nem tartja magát a szakszervezeteknek korábban beígért garanciákhoz. Ennek alapján a fizetési engedményekért és a bochumi telephely 2017-es bezárásáért cserébe mind a négy német gyár üzemelhet 2014-ig.

Opel Karl-Friedrich Stracke
Kapcsolódó cikkek