Samponosflakonból komposztláda

Komárom-Esztergom megye székhelyén, a szénbányáiról ismert Tatabányán az első könnyűipari cég a hatvanas évek közepén kezdett el működni. Sok bányászfeleségnek nem volt munkája, ezen változtatott 1965-ben a Mikrolin. Az idősebbeknek és a középkorúaknak még ismerős műanyag Jáva gyermekjátékok fröccsöntését és összepattintgatását végezték itt a lányok és az asszonyok.

– A nyolcvanas években a Mikrolin áttért az ofszetlemezek gyártására, a legnagyobb kelet-közép-európai üzem lett – folytatja a történetet Ivanovics Iván. – A nyomdák biztos megrendelők voltak, de a digitális technológia térhódítása miatt a 21. század elején rövid idő alatt csődöt kellett jelenteni.

– Ezután következett a visszatérés a gyökerekhez?

– Egyrészt igen, hiszen 2004-től újra – egyebek között – a műanyag került a középpontba. Másrészt ez nem jelentett nosztalgikus múltidézést, már nem gyerekeknek szánt játékok készülnek nálunk. Hulladékot hasznosítunk, évente átlagosan 2500–3000 tonnát.

– Mi minden készül a hulladékból?

– A három legfontosabb hulladéktípus az elektronikai, a csomagolási és az épületek bontásából származó. Csak magyar hulladékkal foglalkozunk. A késztermékek csomagolóeszközök az építő- és a műanyagipar számára, például raklapok, illetve speciális termékek, mint például kábelakna, kábelcsatorna, fedlap, és nem utolsósorban komposztláda, ami nagyrészt samponos- flakonokból készül.

– Csak a hazai piacon értékesítik a termékeiket?

– Sokáig így volt, de egy tavaly kezdődött kapacitásbővítő beruházás révén „új lábat növesztettünk”, elkezdtünk az úgynevezett másodnyersanyag előállításával is foglalkozni. Ez a szelektíven gyűjtött műanyag hulladékokra épülő vállalkozásunk, melynek eredményeként ebből egyrészt a már említett komposztládákat állítjuk elő, a többi másodnyersanyagot pedig Németországban értékesítjük.

– Terveznek újabb tevékenységi kört is a még több lábon állás jegyében?

– A tatabányai önkormányzattal, az AVE Tatabánya Zrt.-vel és zöldszervezetekkel együttműködve a helyi lomtalanítás megreformálását célozzuk. Nyugat-Európában ez több helyen úgy működik, hogy telefonon megkérdezik, mit akar a polgár kidobni, és nem kell az utcára kitennie a megunt tárgyakat. A hulladékszállítók házhoz mennek, és a lomot – például a bútorokat, a tévéket – egy úgynevezett Reuse (újrahasználati) központba viszik. Mi is hasonlót szeretnénk kialakítani a telephelyünkön. Egy olyan kisüzemet, ahol dolgozna egy-két szakképzett asztalos, tévészerelő, műszerész, akik betanítanák a munkásokat az esetleg csak kisebb javításokra váró asztalok, székek, ágyak, tévék megjavítására...

– ... és eladnák a felújított lomokat?

– Ezzel nem mi foglalkoznánk. Vannak olyan boltok, amelyek örömmel fogadják ezeket az újrahasznosított dolgokat, és sajnos nagyon sokan vannak, akiknek kizárólag erre van pénzük.

– Gondolom, ezzel nem jár nagy profit.

– A puding próbája következik majd, remélhetően már az őszi hónapokban. Úgy gondolom, ez sok szempontból közhasznú tevékenység, amivel nagyon sokan járnak jól. A szakképzésben is szerepet kaphatunk oly módon, hogy az asztalostanulók, a műszerészjelöltek nálunk gyakorolhatnak.

– Nemcsak a lomtalanítással, hanem ha jól tudom, a Dunával is foglalkoznak.

– Igen, A sárvári Hukéval, a Tatai Környezetvédelem Zrt.-vel, illetve a Vízügyi Főfelügyelősséggel közösen elindítottuk a WFD (Waste Free Danube) projektet Magyarországon. A projekt az EU-s Hulladékmentes Óceánokért program szerves része. A Dunáról, illetve árteréről a Vízügy segítségével, közmunkások bevonásával begyűjtjük a hulladékokat, azokat anyagában hasznosítjuk. A program fél évig tart, szeretnénk kidolgozni egy máshol is használható know-how-t, melyet akár más folyókra is lehet a későbbiekben adoptálni.

– Mi ebben az üzlet?

– Ebben nincs üzlet. Felelősen gondolkodóként viszont beláthatjuk, hogy a jövő nemzedéke csak akkor tudja használni erőforrásainkat, ha azokat mi már most védjük.

– A felsoroltak túlmutatnak egy egyszerű, műanyaggal foglalkozó cégen?

– Az alaptevékenységünk a műanyag hulladék hasznosítása. Ehhez is tartjuk magunkat. Számos olyan projekttel találkozunk viszont, ami nem csak műanyag, hanem egyéb, a jövőnk szempontjából nagyon fontos környezetvédelmi problémára keres orvosságot vagy legalábbis borogatást. Ezen projektekre nyitottak vagyunk, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy amibe belefogunk, sikeres legyen.

Névjegy Ivanovics Iván

1969-ben született. A Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán 1993-ban kapott diplomát, majd az amerikai Case Western Reserve Universityn szerzett közgazdászdiplomát. Az Európai Műanyag-hasznosítók Szövetségének (EuPr) igazgatósági tagja. Dolgozott Svédországban és Dél-Afrikában, egy spanyolországi cég magyarországi igazgatója volt. A Pannonplastnál különböző vezető pozíciókat töltött be egy évtizeden át, jelenleg a Mikrolin Hungary Kft. tulajdonosa, ügyvezetője. Két gyermeke van, egy 9 éves kislány és egy 11 éves fiú. Hobbija a motorozás, a Harley Davidson Budapest Chapter alelnöke.