Megdöbbenve és értetlenül állt az Ápolási Igazgatók Egyesületének múlt heti kongresszusán a résztvevők többsége a miniszterelnök főtanácsadójának bejelentése előtt. Hegedűs Zsuzsa szociológus váratlanul megjelent a zalakarosi rendezvényen, és közölte: ápolóasszisztens és háziápoló-képzést indítanak tartósan munkanélkülieknek a leszakadó térségekben. A programban már akár 8 általánost végzettek is részt vehetnek, akiket leendő munkahelyeiken, a kórházakban képeznek majd ki. A tervek szerint 1500 ember szerez ily módon majd képesítést, mégpedig több százmillió forintos uniós támogatással. A képzések állítólag heteken belül elindulnak.
Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke azon kevesek közé tartozott, akit nem ért váratlanul a bejelentés, sőt, úgy fogalmazott: a programban részt vevő kórházak és a képzésben közreműködő szakápolók is többletbevételhez jutnak, és a nővérhiány is enyhülhet.
A helyzet azonban az, hogy mint azt a hozzáértők lapunknak elmondták, hogy az elképzelés több sebből is vérzik. Magyarországon például sem OKJ-s ápolóasszisztens-, sem háziápoló-képzés nincs. Ápolási asszisztenseket képeznek ugyan, ide viszont csakis érettségizettek jelentkezhetnek – említett egy problémát a sok közül a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke. Balogh Zoltán hozzátette: tévedés az is, hogy az említett két szakmára van szüksége az egészségügynek, mivel nem ők, hanem a jól képzett, nyelvet beszélő szakdolgozók hagyják el legtöbben a pályát vagy az országot. Ma 4-6 ezerrel több ilyen szakember kellene a betegágyak mellé, döntően a Közép-Magyarországi régióban – mondta az elnök, aki szerint azért nem megoldás segédápolókkal, ápolási asszisztensekkel feltölteni a létszámot, mert „bár fehér köpenyt viselnek, szakmai segítséget nem jelentenek a túlterhelt szakápolóknak”.
A soproni Erzsébet Kórház ápolási igazgatója is megerősíti ezt: „Nem segédápolókra van szükségük az egészségügyi intézményeknek, vizsgáztatóként pedig tudom, hogy az alacsony iskolai végzettségűek egyszerűen nem alkalmasak a kiszolgáltatott, beteg emberek ápolására, valamint a bonyolult, sokszor műhibapereket eldöntő betegdokumentációk vezetésére” – reagált a tervekre Winiczainé Németh Rita. De ezek az emberek nem is fogják vállalni azt a komoly fizikai és pszichés megterhelést, amivel az ápolói munka jár: néhány évvel ezelőtt a soproni kórház is részt vett abban az országos közmunka-programban, ami a munkaügyi központokkal együttműködve tartós munkanélküliek számára biztosított volna képzést és állást az egészségügyben, ám végeredményben óriási kudarc volt - mondta. Nagyjából 60, érettségizett munkanélkülinek ajánlották fel a támogatott képzést és a munkalehetőséget, akik közül mindössze hárman jelentkeztek, így el sem indult a program.
Hasonlóak voltak a közmunkával kapcsolatban a Semmelweis Egyetem tapasztalatai: a főváros egyik legnagyobb egészségügyi intézményében klinikánként alig egy-két jelentkező akadt a képzési és foglalkoztatási programra – mondta a VG-nek az ápolási igazgató. Kormos Ágnes hozzátette: nem véletlenül épülnek legalább érettségire az OKJ-s képzések. Minőségi és biztonságos betegellátás csak magasan képzett szakdolgozókkal képzelhető el.
A kamara elnökétől megtudtuk: a 2007-2008 között zajlott közmunkaprogrammal országszerte összesen alig 250 munkanélkülit tudtak az ápolói szakmának megnyerni. Erre is felhívták a figyelmét Hegedűs Zsuzsának, Rácz Jenőnek és az egészségügyért felelős államtitkárnak abban a levélben, amelyben megírták: üdvözlik, ha az elmaradott térségekben a kormány munkahelyteremtő programokat kezdeményez, és azok az egészségügyet is kedvezően érintik, de azt kérik, hogy az ápolásszakmai döntésekbe lehetőleg a szakmát is vonják be.
Ugyanazon a konferencián, ahol Hegedűs Zsuzsa arról beszélt, hogy a legalább nyolc osztályt végzett tartós munkanélküliek „egy pályakezdőnél valószínűleg motiváltabbak, mert van otthoni ápolási tapasztalatuk és valóban szeretnének is dolgozni”, egy másik előadó azt ecsetelte, hogy az ápolási szakmában a szükséges szakképzettségek hiánya az egyik legnagyobb gond. Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetének főigazgató-helyettese be is jelentette, hogy évente négyszázmillió forintot fordítanak az egészségügyi dolgozók kötelező továbbképzésének állami finanszírozására.
Tömegesen nem működik
„A tartós munkanélkülieket a munkához visszavezető programok ritkán sikeresek tömegméretekben” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Scharle Ágota. A Budapest Szakpolitikai Intézet vezető kutatója hozzátette: „nagy általánosságban elmondható az, hogy az alacsony képzettségű, tartós munkanélküliek átképzésekor a szűken vett képzés mellett szükség van valamilyen plusz, kiegészítő szolgáltatásra, mint amilyen például a mentorálás. Ez hozzájárulhat ugyanis a képzési program nagyobb sikeréhez. Jelenleg ugyanakkor elég magas a egy-egy ilyen programra nagyobb merítésből lehetne jelentkezőket találni, valószínűleg lenne tehát annyi általános iskolát végzett személy, akik képességeik szerint el tudnának végezni egy ilyen tanfolyamot.” A kutató szerint felvetődik az a kérdés is, hogy a képzés milyen minőségű: mit, és milyen mélységben tanulnak meg a résztvevők.
Balogh Zoltán a VG-nek adott korábbi interjújában ugyanakkor hangsúlyozta: sokan házi ápolóként dolgoznak külföldön, és ehhez nem szükséges EEKH-igazolás. Egy szakképzett ápoló Ausztriában az itthoni fizetések ötszörösét, Nagy-Britanniában, például aneszteziológiai-intezív terápiás szakasszisztensként, akár a tízszeresét is megkeresheti.
Az ápolók ma már az országon belül is Nyugatra tartanak: a soproni kórházban egyre többen vállalnak munkát Nyíregyháza és Miskolc térségéből. Többségük azonban szintén külföldi munkavállalást tervez, és az ápolási igazgató információ szerint csak addig marad Magyarországon, amíg azt meg nem találja.
-->
