Cégvilág

Hazai lenne a citromsavgyár

Egy hónapon belül megkaphatja a Szolnokra tervezett citromsavgyár a felépítéshez szükséges állami támogatást.

Egyre valószínűbb, hogy megvalósul, ráadásul állami támogatással épül fel a Szolnokra tervezett citromsavgyár – legalábbis erre utal az, hogy egy kormányhatározat szerint egy hónapon belül megkapja a beruházás felépítéséhez szükséges állami támogatást a kínai-magyar BBCA Szolnok Biokémiai Zrt. A dokumentum szerint a kormány egyetért azzal, hogy a beruházás kontrollja és a szükséges önrész biztosítása érdekében az állam tulajdonrészt szerezzen a társaságban.
Az üzleti alapon történő tulajdonszerzés érdekében a kormány felhívja az állami felügyeletéért felelős minisztert, hogy azonnal tegye meg a szükséges intézkedéseket, valamint a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. útján szeptember 30-ig folytasson tárgyalásokat a kínai befektető partnerrel és a beruházás értékének felülvizsgálatát követően biztosítsa a megvalósításhoz szükséges önrész-hányadot legfeljebb 2,5 milliárd forint értékben.


A kész ténynek némileg ellentmond a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium lapunk kérdésére adott válasza, amely szerint a zrt.-ben való tulajdonszerzésről még csak elvi döntés született. Az állami szerepvállalás mértéke és módja az MFB Zrt. által lefolytatandó megvalósíthatósági elemzések alapján, részletes üzleti terv ismeretében határozható meg. Állami szerepvállalásra azért van szükség, mert az NFM szerint a tervezett beruházás a nemzetgazdaság működőképességének javítását szolgálja, új munkahelyeket teremt a térségben közvetlenül a citromsavgyár és közvetetten a majdani beszállítók révén. Az állami kontrollt pedig a beruházás hordereje, a finanszírozás módja és a kapcsolódó projektkockázatok indokolják. Az állam üzleti alapon, a biztosított önrész és a beruházási megtérülését is elvárva vesz részt a projektben.
A Kormánytól kapott felhatalmazás alapján az MFB Zrt. jogi és pénzügyi szempontból áttekinti a beruházást, tárgyal a kínai féllel, majd előbbiek függvényében biztosítja az önrészt. A tulajdonrész a jelenleg létrehozott társaság önkormányzati üzletrészének névértéken történő megvásárlásával kerül át az államhoz. A 2,5 milliárd forintos önrész biztosításának módjáról a felek közösen döntenek, szóba jöhet kölcsön, de tőkeemelés is.
A mintegy 20 milliárd forintos beruházásról 2011 májusában állapodott meg Ven Csia-pao kínai miniszterelnök és Orbán Viktor. Tavaly ősszel megalakították a beruházás megvalósítóját, a kínai-magyar vegyes vállalatot is. A tervek egy évi 60 ezer tonna citromsavat készítő gyárról szólnak, amely 20 hektáron épülne fel a Szolnoki Ipari Parkban. A beruházás összköltsége 90 millió dollárt tenne ki. Júniusban arról szóltak a sajtóinformációk, hogy esetleg meghiúsul a tervezett beruházás és a kínai befektetők Belgiumban, esetleg Magyarország egy másik településén hoznák létre az európai gyártóbázist.


A kínai vonal
A kínai partner, a BBCA Group a világ legnagyobb biokémiai és bioenergetikai vállalata. A céget 1958-ban alapították, 2006-ban vált meg egyik fő üzletágától, az átszervezés után 8 leányvállalatban közel 9 ezer embert foglalkoztatnak. A fejlett technológiának és a keresett termékeiknek köszönhetően a BBCA Group Dél-Amerikéba, Kelet-Európába, valamint Délkelet-Ázsiába exportál döntően a mezőgazdaság számára. A társaság a világ egyik legnagyobb citromsavtermelője, az élelmiszer-adalékanyagból évi 1,8 millió tonnát gyártanak világszerte, e mennyiség háromnegyedét a kínai cég adja. A BBCA saját technológiát alkalmaz a citromsav előállításában, ennek eredményeként a citromsavon kívül melléktermékként többek közt tejsavat, C-vitamint, glükózt és kukoricaolajat is kinyernek.

Szolnok citromsavgyár MFB
Kapcsolódó cikkek