BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatalmasat zuhant a lakásépítések száma

2012-ben 10 560 új lakás épült, 17 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 10 600 volt, ami 15 százalékos csökkenést jelent a 2011. évi adatokhoz képest. Budapesten ennél jóval nagyobb, 48, illetve 32 százalékos volt a visszaesés mértéke. Az újlakás-építésen belül egyre alacsonyabb a vállalkozások által épített és az értékesítésre szánt lakások aránya. Ezzel összefüggésben viszont növekedett a családi házakban épült és nagyobb alapterületű lakások aránya – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Már negyedik éve tart a lakásépítések folyamatos csökkenése. 2009-ben Budapesten még annyi lakás épült (10385), amennyi most az egész országban összesen. A válság előtt, 2008-ban 17 ezer lakást építettek a vállalkozások, 2012-ben alig több mint 3 ezret.

Az elmúlt évek gyors visszaesését követően a lakásépítések és az építési engedélyek száma 2012-ben lassuló ütemben csökkent. 2011-ben még 39, 2012-ben már csak 17 százalékkal maradt el az épített lakások száma a megelőző évitől. A kiadott új építési engedélyek esetében az egy évvel korábbi 28 százalékos csökkenés után 2012-ben valamivel mérsékeltebb, 15 százalékos visszaesést figyelhettünk meg – írja a KSH.

Budapesten meredeken esett tovább a befejezett lakások száma. 2012-ben 48 százalékkal kevesebb lakást vettek használatba, mint egy évvel korábban. Bár a megyei jogú városok átlagában 18 százalékos növekedés következett be, az élénkülés valójában csak néhány városra korlátozódott. Csupán Szegeden és Debrecenben épült 300-nál, Kecskeméten 200-nál több lakás. A többi városban és a községekben a csökkenés átlagos mértékű volt.

Valamennyi településtípusban kevesebb új lakás építését tervezik, mint egy évvel korábban, azonban a legnagyobb mértékben, 32 százalékkal Budapesten esett vissza az új építési engedélyek száma. 2008-ig a kiadott építési engedélyek száma mindig jelentősen meghaladta az ugyanazon évben használatba vett lakásokét. Ez a helyzet 2009-ben megfordult, és két éven át az építési engedélyek száma alatta maradt a befejezett lakásokénak (mintegy 3500-zal). 2011-re a két mutató értéke közel azonos szintre esett és ez jellemző a 2012. évi adatokra is, amikor az eltérés elhanyagolható mértékű (40 lakás).

Az építtetői kör összetételét továbbra is a vállalkozások súlyának csökkenése jellemzi. Az általuk épített lakások aránya 35-ről 30 százalékra csökkent 2011 óta. A természetes személyek által épített lakások aránya ugyanekkor 63-ról 68 százalékra emelkedett. Az országos átlag mögött jelentős területi különbségek alakultak ki: Budapesten, ahol egy évvel korábban még 52 százalékot tett ki, most mindössze 26 százalékot ért el a vállalkozói lakásépítés részesedése, ezzel szemben a megyei jogú városokban 16-ról 28 százalékra, a többi városban 28-ról 41 százalékra nőtt a vállalkozások által épített lakások aránya. A községekben tavaly az új lakások 4, idén 5 százalékát építtették vállalkozások. 2012-ben mindössze 60 lakás épült önkormányzati megbízásból.

Az építtetői kör átrendeződésével összhangban tovább csökkent az értékesítésre szánt lakások aránya (38-ról 33 százalékra), míg a saját használatra épített lakásoké nőtt (60-ról 64 százalékra). A korábban említett területi eltérések itt is megmutatkoznak. Budapesten 65, a községekben 17, a többi városban csupán 5 százalékkal esett vissza az értékesítésre épített lakások száma, míg a megyei jogú városokban 42 százalékkal nőtt. Bérbeadásra a lakások 3 százaléka épült, ez egy évvel korábban 2 százalék volt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.