BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Létkérdésnek bizonyult a beruházás

Az életben maradást jelentette a szolnoki TISZApART Mozi számára nemrég a digitális vetítőtechnika beszerzése. A Tisza Mozi Kft. ügyvezetője, Demeter István szerint a vidéki lét alapvetően meghatározza lehetőségeiket, a fizetőképes értelmiségi kereslet azonban vélhetően a válság végezté­vel a megyeszékhelyre is visszatér majd

A mozik és a filmgyártás mindig jelentős szerepet töltöttek be a világgazdaságban – állítja Demeter István, a szolnoki TISZApART Mozit működtető Tisza Mozi Kft. ügyvezetője. A megyeszékhelyen egyedüli művészmoziként működő filmszínház vezetője szerint azonban jelenleg is sok problémával küzd ágazatuk.

– Nyilván, ahogy fejlődött a világ, ahogy változtak az idők, a mozik és a filmek szórakoztatásban, kultúrában betöltött szerepe is jelentős változásokon ment keresztül. Emlékszem, amikor elkezdtem a mozival foglalkozni közvetlenül a rendszerváltás után, az 1944-ben felépült jászberényi mozi tulajdonosa milyen büszke volt arra, hogy magát tartotta a város első számú adófizető polgárának. A mozi akkor a város többi gazdasági egységét is figyelembe véve a legnagyobb összeget fizette be a város kasszájába. A film és a mozi a gazdaság élénkítéséhez is mindig hozzájárult – vallja a mozi vezetője.

Csakhogy ma már a mozgóképek nagy része máshol, például a mobiltelefonok képernyőjén vagy a televíziókban jelenik meg. A művészfilmek mellett kitartó filmszínházaknak azonban – Demeter István szerint – nincs félnivalójuk.

– Ugyan a filmforgalmazás művészeti része visszaszorulni látszik, ez azonban más megközelítésből azt jelenti, hogy megtalálja a megfelelő helyét. A helyet, ahol az érdeklődés és a kínálat a megfelelő szinten találkozik egymással. Kár lenne azt gondolni, hogy bármelyik művészet találkozása a tömegekkel hatalmas méretekben zajlik. Természetesen azonban ennek a szolgáltatási ágazatnak más is a feladata, mint a tömegszórakoztató iparágaké – emeli ki a cégvezető, aki szerint a vidéki lét sem könnyíti meg a dolgukat. – A főváros ugyanis rendelkezik egy olyan fizetőképes, értelmiségi kereslettel, mely más, vidéki városokra sajnos nem mondható el. Az artmozizás elsősorban a gondolkodó embert és az értelmiséget megszólító műfaj, ennek a rétegnek a képviselői pedig a fővárosban kétségtelenül többen vannak, mint például nálunk, Szolnokon. Mielőtt átálltunk atovábbi működésünket garantáló digitális vetítőtechnikára, az is problémát jelentett, hogy sokszor három, sőt akár hat hónapot is késtünk a filmek bemutatásával. A pesti mozik a nagyobb keresletükkel vonzóbbak voltak a nagyobb forgalmazók számára. Ebből adódóan – úgymond a kulturális esélyegyenlőség tekintetében – hátrányba kerültünk a többi vidéki artmozival együtt.

A digitális vetítőberendezés beszerzése tehát élet-halál kérdés volt az utóbbi hónapokban a mozi számára.

– Ha ez a fejlesztés február elején nem tudott volna megvalósulni, akkor ma már nem tudnánk vetíteni sem. Márciusban ugyanis már egyáltalán nem jelent meg egyetlen harmincötös kópia sem, nekünk viszont előtte csak ahhoz illő vetítőink voltak. A fejlesztésre ugyan több helyről is kaptunk támogatást, azonban már az áfa összegének az előteremtése is komoly kihívást jelentett a cégnek. A beruházás óta azonban körülbelül megduplázódott a mozi bevétele, és abban bízunk, hogy az összeg akár a háromszorosát is elérheti a korábbinak – ez egy elvárható, reális cél. Az általunk vetített filmek a digitális technika ellenére továbbra is művészfilmek maradnak, és az árfekvésen sem változtattunk. Tudomásul kell venni, hogy ez a szolgáltatás nem lehet sokkal drágább. Akik ugyanis artmoziba járnak, azoknak is véges a költségvetésük. Közülük kerülnek ki azok is, akik színházba, kiállításokra járnak, akik könyveket vásárolnak, tehát hiába szánnak pénzt a kultúrára, az ő forrásaik is végesek – mondja Demeter István.

A Tisza Mozi Kft. ügyvezetőjeként több mint húsz éve a szakmában tevékenykedő szakember azt állítja, attól, hogy bevételeik egy részét támogatásokból szerzik, ugyanúgy működnek, mint bármelyik más vállalkozás.

– Ha általánosságban elkezdődik a kilábalás az emberek mindennapjait is nagyban befolyásoló gazdasági válságból, akkor a kicsit javuló élethelyzettel az emberek kultúrára szánt pénze és szabadideje is gyarapodni fog és ismét szebb időszak köszönthet a művészmozikra – vidéken is – teszi hozzá.

Névjegy

Demeter István

Született: Jászfelsőszentgyörgy, 1953. december 3.

A cég neve: Tisza Mozi Kft.

A cég székhelye: Szolnok

A cég alapításának éve: 1990

Hobbi: filmek, művészet, kultúra

Született: Jászfelsőszentgyörgy, 1953. december 3.

A cég neve: Tisza Mozi Kft.

A cég székhelye: Szolnok

A cég alapításának éve: 1990

Hobbi: filmek, művészet, kultúra-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.