Közkeletű tévhitek a „kozmikus porszívókról”
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaságcsillagászat A széles körben elterjedt vélekedéssel ellentétben a fekete lyukak ugyanis csak nagyon közeli tárgyakat nyelnek el.
Képzeljük el, vajon mi történne, ha egy azonos tömegű fekete lyukra cserélnénk a Napunkat, a naprendszerünk központját képező csillagot? Az égbolt szerkezetét tekintve semmi: bolygóink megtartanák eddig is befutott, örökölt pályájukat. Ennek ellenére régóta tartja magát az a tévhit, hogy ezek a félelmetes kozmikus objektumok mindent mohón magukba szippantanak a térben.
Valójában egy különösen nagy tömegsűrűségű, kiégett csillag anyaga először annyira összesűrűsödik, hogy saját gravitációja alatt egyetlen pontba omlik össze – úgynevezett szingularitást hozva létre. Az űr azon régióját hívjuk fekete lyuknak, ahol a gravitáció elég erős ahhoz, hogy semmi ne szabadulhasson ki a vonzása alól.
Ennek mérete tehát a viszonylag kis középpontban található tömeggel van összefüggésben – ami által a kifelé gyakorolt hatásának a mezeje is változik. A Napunkkal megegyező tömegű fekete lyuknak például három kilométer lenne az átmérője – naprendszerünk térbeli dimenzióit figyelembe véve ez apróságnak számít (a Föld Naphoz mért távolsága például csaknem százötvenmillió kilométer). A fekete lyuk pedig csak akkor szippant magába bármit is, ha az átlépi a lyuk határát. Ilyenkor viszont már a beeső fény sem szabadulhat.
