Nyolcvanezer eurós utazás a cég költségén?
Az esseni tartományi bíróság elé állították Thomas Middelhoffot, a csődbe jutott Arcandor cég volt vezérigazgatóját, aki a cég költségén túl gyakran utazott magáncélból - jelenti az N24 német hírtévé.
Middelhoff a saját elmondása szerint 54 hónap alatt összesen 610 alkalommal utazott lökhajtásos repülőgépen és helikopteren, és ezekről az utakról 400 alkalommal nyújtott be számlát az esseni kereskedelmi cégnek. A német ügyészség a 60 éves üzletembert hűtlen kezeléssel vádolja, konkrétan azzal, hogy jogtalanul okozott 1,1 millió euró összegben olyan kölségeket, amelyeknek semmi közük a vállalatához.
A New York-i légi útja például közel 80 ezer euróba került, de munkahelyére is többször helikopterrel érkezett, egy-egy ilyen út 2500 euróba került. Az N24 szerint pénzbírsággal vagy akár tíz évig terjedhető szabadságvesztéssel büntethetik. Middelhoff a tárgyalás előtt kijelentette: korrekt magatartást tanúsított. Az ügyészség minden vádpontját visszutasította. Az Arcandor csődjéért pedig mások a felelősek, nem ő - hangoztatta az N24 szerint.