Cégvilág

Kisebb töltöttség mellett kevesebb a kivehető gáz

Belelendültek a hazai gáztárolók töltésével: a kapacitások 25,5 százalékánál járunk, de még mindig 1,8 százalékkal vagyunk elmaradva az egy évvel korábbi szinttől. A nemzetközi árak alakulása kedvez a gázbeszerzésnek, amelyek az orosz-ukrán konfliktus elhúzódása miatt soha nem voltak olyan fontosak, mint most

Látványosan telnek a hazai gáztárolók. Az MFGT Zrt. által ellenőrzött kereskedelmi kapacitások kihasználtsága hétfőn 25,5 százalékos volt, a betárolt mobil gázkészlet nagysága pedig közel 860 millió köbmétert tett ki. A betárolás üteme a múlt hónap végén vett lendületet, júliusban eddig már végig magas szinten, napi 15 millió köbméter körül alakult.

Az országba három irányból érkezik földgáz: Ukrajna felől az elmúlt hetekben naponta mintegy 17 millió köbmétert kaptunk, Ausztria felől napi 18-20 millió köbmétert, Románia felől pedig napi 200-300 ezer köbmétert. Az így beérkező, nagyjából napi 36-37 millió köbméter gáznak körülbelül a bő kétötöde a tárolókban landol. Bizonyos hányada a hazai igényeket elégíti ki, a többit külföldre továbbítja az FGSZ Földgázszállító Zrt. Júliusban eddig Ukrajna felé napi mintegy 5 millió köbméter, Szerbia felé pedig napi 3-4 millió köbéter gáz hagyja el az országot.

Éppen egy évvel korábban, július 21-én 27,3 százaléknál tartott a hazai kereskedelmi tárolók töltöttsége, ami a mostaninál ugyan nem sokkal nagyobb arány, de mögötte 1,16 milliárd köbméteres mennyiség állt.
A beszerzések mostanra időzített felpörgetése kedvező tűnik, a KPMG összefoglalója szerint ugyanis az európai gáztőzsdéken június-július folyamán csökkent az azonnal termékek ára. Ez akkor is előnyös, ha a Magyarországra érkező gáz nagy része orosz forrásból és két olajtermék árához kötött árképlet alapján érkezik, mert ennek az importnak az árába is belekeverik már egy ideje az európai spotpiaci árat.

A KPMG kiemeli a hazai piacon is referenciának számító hollandiai TTF jegyzéseit, amelyek június első két hetében köbméterenként 0,18 euróról 0,14 euróra estek, majd ismét emelkedtek. Ekkortól folyamatosan mérséklődik az ár: július első felében köbméterenként 0,14 és 0,15 euró között kereskedtek a földgázzal.

(Ezt az árat fölösleges összevetni a hazai végfelhasználói árakkal, mert egyrészt az országba nem TTF, hanem az említett kevert áron érkezik a gáz jelentős része, másrészt a teljes importárra még rárakódnak a szállítási, a határátlépési, tárolás esetében pedig a ki- és a betárolási és a kapacitásdíj is, de vannak még árrések, az adók és más elvonások is. Vagyis, bár a 0,14 euró – 310 forintos árfolyammal számolva – 43,4 forintos köbméterenkénti gázárat takar, természetes, hogy a hazai ennél a hazai lakossági árak magasabbak.

Például a Főgáz táblázata alapján és kategóriától függően 66,4 forintnál indul és 92,7 forintig tart a köbméterenkénti tarifa, természetesen a rezsicsökkentés hatásait is figyelembe véve, és áfa nélkül.)
A külföldi beszerzések és a betárolások további erőteljes növekedése várható annak köszönhetően, hogy az MVM Zrt. 100 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt kapott további földgázvásárlásra, és a betárolás szempontjából kedvezően változtak a rendszerhasználati díjak.

Ettől azonban még adódhat ellátási probléma. Mint a KPMG rámutat, fontos tényező az is, hogy naponta legfeljebb mekkora mennyiség vehető ki a tárolókból. Igaz, hogy e téren jók a hazai műszaki adottságok, ám minél alacsonyabb a tárolók kihasználtsága, annál kisebb a kitárolási képesség is. Vagyis az időjárás alakulásától függően adódhat olyan helyzet, hogy a napi fogyasztási igény meghaladja az elérhető maximális kitárolási kapacitás, illetve az alternatív források (belföldi termelés és nyugati betáplálás) összegét.

Új forrás a láthatáron

Várhatóan 2019-ben adják át az adriai krk-szigeti cseppfolyósgáz-terminált. A 630 millió eurós beruházással évi 6 milliárd köbméteres kapacitás jön létre a Jutarnji List híre szerint. A terminálon keresztül a lengyel, a cseh, a szlovák és a magyar piacra is juthat gáz, és már Ukrajna is tárgyal a lehetőségről. A beruházó a HEP-Plinacro páros alkotta LNG Hravatska projektcég. A finanszírozáshoz bevonhatnak stratégiai befektetőt, szerezhetnek EBRD vagy kereskedelmi banki hitelt, esetleg vissza nem térítendő EU-támogatást is.


tároló gáz Főgáz
Kapcsolódó cikkek