BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forgalomnövekedésre számítanak a Tolna megyei termálfürdők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Tolna megyei termálfürdők a tavalyinál nagyobb, de legalább azt elérő forgalomra számítanak az idén. Közül három felújítva várja a vendégeket, amelyre az elmúlt években együttesen mintegy hárommilliárd forintot fordítottak.

A tamási termálfürdő első féléves forgalma a tavalyinál valamivel jobban alakult, az első hat hónapban hétezerrel több vendég volt, mint 2013 hasonló időszakában - mondta Róth Zoltán, a fürdő vezetője az MTI-nek. A tavalyi teljes évben 160 ezer vendéget fogadó fürdőben arra számítanak, hogy a gyengébb július forgalom után augusztusban több vendég lesz. A 2011-ben 1,4 milliárd forintos beruházással átépített létesítmény vendégköre főleg belföldi, a fürdővezető közlése szerint 8-9 százalék a német nyelvterületről érkező látogatók aránya.


    A dombóvári Gunarasfürdő hideg és gyógyvizes medencéket is működtető strand forgalmáról a Gunaras Zrt. nem közölt adatokat; Kormos László, a társaság értékesítési munkatársa arról számolt be, hogy az időjárás miatt eddig valamivel kevesebb volt a fürdővendég, mint tavaly, ezért néhány alkalommal ingyenes belépéssel igyekeztek növelni a forgalmat.

    A 2012-ben 1,3 milliárd forintos ráfordítással elkészült szekszárdi strand- és élményfürdőben július közepén köszöntötték a 25 000. látogatót. Kővári Ildikó, az üzemeltető Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. kommunikációs munkatársa elmondta: a főként a tolnai megyeszékhelyről és környékéről - de a szomszédos megyékből is - érkező kisgyermekes családok, hétköznap 1000, hét végi napokon átlagosan 2000 vendég keresi fel a  családbarát fürdőt, és abban bíznak, hogy az idén sikerül meghaladni a tavalyi 60 ezer fős forgalmat.

    A szintén 2012-ben több mint 400 millió forintos forrásból megépült bonyhádi termálfürdőnek az idén a júliusi változékony időjárás miatt kevesebb látogatója volt - mondta Bölcsföldi Zoltán, a létesítmény vezetője. Hozzátette, hogy a Völgységben népszerű fürdőt hét közben naponta 300-an, hétvégenként napi 600-an keresik fel. A szezonálisan nyitva tartó fürdőben az elfogadhatónak tartott évi húszezer fős forgalmat szeretnék elérni - mondta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.