Cégvilág

Így jön az állami közműholding

Megindultak az állami közműholding felállításának az előkészületei. Hasonló rendszerű energiaellátás nyugaton sikerrel működik, csakhogy nem a versenypiaci feltételek közül kiemelve. A hazai holding átveheti az egyetemes szolgáltatók érintett funkcióit, vagy tulajdoni hányadot szerezhet bennük.

Október 31-ig kell a kormány elé kerülnie a holding-alapú országos közszolgáltatási rendszer bevezetéséhez szükséges jogszabályok és intézkedések tervezetének a szerdai kormányhatározat alapján. Az új szervezeten keresztül a villamos energia, a földgáz és a távhő jut el a vételezésre jogosult felhasználókhoz.

Az egységes közműszolgáltató társaságcsoport, valamint központi adatfeldolgozó társaság feletti tulajdonosi joggyakorlást és a közszolgáltatásokkal kapcsolatos általános szabályozási jogkört a miniszterelnökséget vezető miniszter (Lázár János) látja majd el. Az energiaellátás biztonságáért és az árszabályozásért, valamint a közszolgáltatások megrendeléséért a nemzeti fejlesztési miniszter (Seszták Miklós) felel.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy az állami holding alá vegyesen tartoznának-e a piaci, az önkormányzati- és az állami tulajdonú szolgáltatók, vagy esetleg az a terv, hogy a holding megszületése idejére már állami ellenőrzés alá kerülnek a ma még magáncégek kezében lévő szolgáltató-hányadok is. „A jelenlegi magyar szabályozással nem fér össze, hogy egy állami holding privát tulajdonú cégeket irányítson, hacsak nincs bennük tulajdonrésze” – válaszolt a Világgazdaságnak a Faludi Wolf Theiss ügyvédi iroda energetikai ügyekre szakosodott partnere. Kenyeres László szerint nem kizárt, hogy a majdani holding át fogja venni az érintett funkciókat a jelenlegi szolgáltatóktól. Emlékeztetett arra, hogy az integrált vagy holding típusú energiaszolgáltatásra több sikeres külföldi példa is van. A majdani hazai megoldásról azonban még korai érdemben nyilatkozni, célszerű megvárni a részletesebb tervek nyilvánosságra hozatalát.

A holding-alapú közszolgáltatástól nem vár többet Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató igazgatója, mint az előző rendszerben politikai utasításra, és államosítás után létrehozott trösztöktől és egyesülésektől. A szakember szerint az az egyik fő veszély, hogy ez a megoldás szembemegy azzal, ami ellen a versenyhivatal a fogyasztók érdekében fellép, vagyis az összefonódások és egyeztetések kiiktatásával. Márpedig egy állami gyámkodásos rendszerben elkerülhetetlenek az egyeztetések, így viszont törvényszerű a piac valamilyen mértékű torzítása is. Ez azért baj, mert az országnak ettől függetlenül piacgazdasági környezetben kell megállnia a lábán, tehát a gazdaságának minél nagyobb hányadát vonják ki a piac szabályozása alól állami elhatározásra, annál jobban csökken a versenyképessége.

A másik veszély az, ha a hatósági árak miatt nem térülnek meg a szolgáltatók költségei, akkor ezek a terhek az államra hárulnak. (Vagy romlik a szolgáltatás minősége, biztonsága.)
Hegedűs Miklós az ilyen rendszerek vezetőválasztástól sem vár sok jót. Az adott politikai irányzat által posztra helyezett vezetők ugyanis döntően nem a gazdaságos üzemeltetésre, hanem politikai célok megvalósítására (például foglalkoztatottság), szervezetük létjogosultságának igazolására, és persze saját politikai igazodásukra törekszenek.

Az előző rendszerben ezt már le lehetett mérni: a trösztök és egyesülések óriási kádertemetőkké váltak. A kutató nem értett egyet lapunk azon feltételezésével, hogy a vidéken, sőt nyugati nagyvárosokban is működő közműholdingok mintájára a hazai, országos holding is lehet sikeres. „Nyugat-Európában az állami tulajdon is piacgazdasági környezetbe ágyazva, teljesítménykényszer mellett működik, itt viszont éppen ezekből a feltételekből lenne kiemelve a közműholding” – mutatott rá a lényegi különbségre Hegedűs Miklós.

Hétfőtől folytatódik a rezsicsökkentés

„Szeptember 1-jétől a háztartási villamos energia 5,7 százalékkal lesz olcsóbb, de az árcsökkentés ezzel nem fejeződik be, sőt az ipari energia árát is lejjebb kell szorítani” – közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa. Az idei három lépcsős rezsicsökkentés részeként októbertől a távhő lesz olcsóbb, 3,3 százalékkal.


közműholding
Kapcsolódó cikkek