Cégvilág

Hétmilliárdból fejleszt a Master Good

Várhatóan a jövő hónapban fejezi be a Master Good cégcsoport továbbfeldolgozó gyára kétmilliárd forintos fejlesztését, a társaság idén összesen hétmilliárd forintos fordít beruházásra. A vállalatnál a tavalyi 36 milliárd forint után az idén 40 milliárdos bevétellel számolnak.

Az idén összesen mintegy hétmilliárd forintot költ fejlesztésre a Master Good csoport – közölte a Világgazdaság érdeklődésére ifjabb Bárány László, a társaság ügyvezető igazgatója. A vállalat júliusban fejezte be vágóüzeme bővítését, a kétmilliárd forintos beruházásnak köszönhetően negyedével bővült a létesítmény kapacitása. „A nyáron lezárult fejlesztésnek eredményeként már óránként 12,5 ezerre növeltük a kisvárdai üzem teljesítményét az eddigi 10 ezerről. Ezzel ez a vágóüzem rendelkezik a legnagyobb kapacitással Közép-Kelet-Európában” - mondta el ifjabb Bárány László.

A cégvezető közlése szerint várhatóan a jövő hónapban fejezik be a továbbfeldolgozó gyárukban megkezdett, közel kétmilliárd forintos beruházást. A fejlesztésnek köszönhetően az üzemben készre főzik a csirkemell filét, így az azonnali fogyasztásra alkalmas lesz. Az ott készült termékeket szinte száz százalékban exportra értékesítik majd.

A cégcsoport tavalyi 36 milliárd forintos bevételének már közel 70 százaléka származott exportból, 2012-ben a külföldi értékesítés aránya még 50 százalék volt. A társaság számos kelet-európai országba szállít csirkehúst, emellett jelentős piacnak számít Németország, Svájc, Hollandia, Franciaország és az Egyesült Királyság. Európán kívül Dél-Afrikában és Dél-Koreában értékesítenek komoly mennyiséget. „Egészen a legutóbbi időszakig fontos célpont volt Oroszország, azonban az európai uniós szankciókra tett orosz válaszlépések miatt ez a piac átmenetileg bezárult. Ez egyelőre nem okozott megoldhatatlan problémát számunkra, az oda szánt termékeket más piacokon értékesítettük. Azon viszont már most gondolkoznunk kell, hogyan tudunk majd visszakerülni az orosz piacra, amikor feloldják a korlátozást” - tette hozzá ifjabb Bárány László. A Master Good vezetője az idén 40 milliárd forintos bevétellel számol, a cég összesen 37,5 millió brojler és egymillió tanyasi csirkét állít elő 2014-ben és jövőre ennél is többet terveznek.

A bevezetése óta eltelt közel másfél évtizedben jelentősen megnőtt az érdeklődés a tanyasi termékek iránt. Míg az indulásnál hetente összesen 250-300 darab csirkét forgalmaztak, a mennyiség öt év után már átlépte a heti ötezer darabot, ma pedig több mint 15 ezer darabot vágnak hetente. A Master Good múlt csütörtöki, a Budavári Borfesztiválon tartott sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy a prémium kategóriába tartozó terméket októbertől megújult csomagolásban forgalmazzák majd az áruházláncokban.

„A Tanyasi csirke ma a hazai csirkefogyasztásnak kevesebb mint 1 százalékát képviseli” – mondta el ifjabb Bárány László. „Ez az arány Franciaországban csaknem 30 százalékos, német nyelvterületen 8-12, angol területen pedig 5-7 százalék. Bízunk abban, hogy az egyre tudatosabb fogyasztók igénye a hagyományos, természetes és ízletes iránt a tanyasi csirke részesedésének jelentős növekedését eredményezi majd” - fűzte hozzá a cégvezető.

Kombinált megoldás

A „tanyasi csirke” öko-koncepcióját a Master Good cégcsoport alapító-tulajdonosa, Bárány László közel másfél évtizede alkotta meg. Olyan termelési formát alakított ki, amely ötvözi a modern baromfiipar minőségellenőrzési, biztonsági lehetőségeit a régi háztáji csirketartás erényeivel. Olyan csirkét nevelnek, amely az intenzív növekedésű brojlerénél jelentősen hosszabb életét nagyrészt szabadban tölti, s amely húsában a régi idők ízeit idézi. Az direktívákban szabályozza a szabadtartás feltételeit, amely nem csak azt határozza meg, hogy milyen táplálékot kaphatnak az extenzív fejlődésű csirkék, de azt is, hogy mekkora területen kell tartani őket illetve, hogy mennyire legyen zöld az a terület.


master good
Kapcsolódó cikkek