BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezekért az okostermékekért őrül meg a világ 2015-ben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az idén várhatóan több mint háromszor annyi viselhető okoseszközt adnak el világszerte mint a múlt évben. A legtöbben a sporttevékenységekhez kapcsolódó készülékeket keresik, a nagy érdeklődés miatt a meghatározó okosmobilgyártók is beléptek a piacra.

A tavalyi 5,9 millió után az idén várhatóan 19 millió, internetkapcsolatra képes hordható okoseszközt adnak majd el világszerte a Berg Insight elemzése szerint. A piackutató cég prognózisa alapján a következő öt évben évente átlagosan 54,7 százalékos fejlődéssel lehet számolni ebben a szegmensben, és 2019-re az eladott készülékek száma megközelíti a 170 milliót. A legtöbb felhasználó a különböző sporttevékenységek monitorozására is képes, komplex edzésprogramok megvalósítását is támogató eszközöket keresi, az idén várhatóan 13 millió, ebbe a kategóriába tartozó karpántot, okoskarkötőt értékesítenek. A Berg Insight elemzői azt valószínűsítik, hogy a sporttevékenységeknél használt viselhető okoseszközökből 2019-ben 42 milliót adnak majd el.

Bár ezt a szegmenst egyelőre a Fitbit, a Jawbone és a Garmin uralja, a világ vezető okostelefongyártói is egyre nagyobb figyelmet fordítanak a hordható készülékekre. Olyan nagy szereplők jelentek meg a piacon, mint a Samsung, az LG, a Huawei, a Sony, a Microsoft, illetve a Xiaomi.

Ugyanakkor egyre komolyabb kihívást jelentenek ezeknek a készülékeknek az okosórák, amelyekbe szintén kezdik beépíteni a sportolást támogató képességeket. Az idén számos gyártó lépett piacra új, az Android Wear operációs rendszert használó modellekkel, a szegmens legkorábbi szereplőjének, a Samsungnak többek között már a Sony-val, az LG-vel, a Motorola-val is meg kell küzdenie. Ráadásul jövőre érkezhet az Apple saját készüléke, ami szintén alaposan megmozgathatja majd a piacot.

Az okosórák jelenleg is a második legnagyobb kategóriát képviselik a hordható eszközök között, azonban a prognózis szerint 2019-re átvehetik a vezető helyet. Ezt elősegítheti, hogy a következő években újabb telefongyártók léphetnek be a piacra, emellett pedig a hagyományos óramárkák megjelenésére is számítani lehet.

Az okosszemüvegek egyelőre visszafogott sikert értek el, amiben szerepet játszik a technológia összetettsége és az ebből adódóan jelenleg még igen magas ár, illetve a korlátozott hozzáférés. Ugyanakkor a Google Glass-hez hasonló készülékek előtt komoly jövő állhat, bár nem feltétlenül a lakossági szegmensben, hanem például az egészségügyben, valamint az üzleti szférában. A Berg Insight várakozásai szerint ez a kategória 2019-ra a harmadik legnagyobb lehet a viselhető eszközök között. Tovább gyorsíthatja a viselhető megoldások elterjedését, ha nem csak technológiai eszközökként, de divattermékekként is pozicionálják azokat készítőik. A Google például saját okosszemüvege, a Glass kapcsán összefogott a többek között a Ray-Ban és Oakley napszemüvegeket gyártó Luxottica-val, hogy divatosabb formában és jóval szélesebb körben váljon elérhetővé a termék.

Középpontban a CES-en is

A különböző okoseszközök és az ezekbe épített szenzorok alapvetően alakítják át mindennapjainkat, nem véletlen, hogy a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállításán és vásárán, a CES-en egy külön kiállítóteret szentelnek az „életstílus technológiának”. Itt mutatják be a hétköznapjainkat is befolyásoló legfrissebb technológia trendeket az oktatás, a család, a fitnesz, az egészség, a gyerekek, az idősek és a viselhető eszközök tematikája köré csoportosítva. Ehhez kapcsolódóan szintén kiemelt figyelmet kapnak a szinte már mindenhol – okostelefonokban, különböző fitneszkészülékekben, ruhákban, játékokban, autókban – jelenlevő szenzorok is.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.