Cégvilág

Hatmillió utas felett a GYSEV forgalma

A 2014-es év összesített adatai alapján tovább emelkedett az utasok száma a GYSEV Zrt.-nél. A vasúttársaság járataival tavaly 6 millió 132 ezren utaztak, ami a korábbi év adataihoz képest több mint három százalékos növekedést jelent. 2013-ban 5 millió 949 ezer, 2014 pedig összességében már 6 millió 132 ezer utas választotta utazásához a GYSEV Zrt. magyarországi vonatait.

A 3,1 százalékos emelkedés azt jelenti, hogy folytatódott az elmúlt évekre jellemző pozitív tendencia: a vasúttársaságnál 2011 óta folyamatosan emelkedik az utasok száma. A vasúttársaság vonalai közül a legnagyobb emelkedést a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd szakaszon regisztrálták. A GYSEV-nél rövidesen további három GYSEV-FLIRT áll forgalomba, ezek Győr és Sopron, valamint, a villamosítás lezárása után Szombathely és Csorna között is közlekedhetnek. Az utasszám emelkedéséhez hozzájárult az is, hogy tavaly 11,5 százalékkal többen váltottak dolgozói havi bérletet a vasúttársaságnál.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek