BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kimazsolázza a Möbelix a Baumaxot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Még az idén megjelenhet az első olyan Lutz-tulajdonú bútoráruház, amelyet a kivonuló Baumax cég valamelyik barkácsáruházából alakítottak át, de a Lutz hamarosan külön beruházásban is átad egy áruházat. A Baumax 12, bezárandó egységének és 6 további telephelyének sorsa erősen múlik a hazai szabályozási környezeten, így a plázastop hatásain is

Két külön projektként értelmezendő az ausztriai Baumax barkácsáruház-lánc magyarországi kivonulása és a szintén ausztriai Lutz bútorkereskedő itteni, további terjeszkedése, hiszen az utóbbi nem a Baumax magyarországi értékeltségének megvásárlásáról írt alá előszerződést, hanem csak az ingatlanjairól.

Először tehát a barkácsáruház bezárja 12 itteni áruházát és kivonul 6 másik telephelyéről, majd a Lutz átveszi és felméri az ingatlanokat, és dönt a sorsukról. (A Baumax 14 áruházat zár be, de ezek közül kettő nem saját tulajdonú épületben működik, így ezeket nem adja át a vevőnek. Az átadandó 12 üzleten felüli 6 telephelyből négy építési telek, kettő pedig a IX. kerületben lévő más ingatlan.) Az átvétel két lépcsőben történik, az első március 31- i, a második április 15-i határidővel.

„Arról, hogy mely ingatlanok nyílnak majd újra bútor-lakberendezési áruházként, a következő hónapok intenzív munkája során döntenek” – válaszolt a Világgazdaságnak Simonyi András, a Lutz itteni érdekeltségeit összefogó MMXH Kft. ügyvezető igazgatója. Mint elmondta, a mérlegelés során az új tulajdonos figyelemmel lesz a kiskereskedelem szempontjából releváns gazdasági és társadalmi folyamatokra, továbbá a törvényi és szabályozási feltételek következményeire. Mivel például a plázastop törvény igen szűk lehetőségeket szab a zöld mezős beruházásoknak, a csomaggal megvásárolt építési telkeket a kft. egyelőre a jövőnek szánt befektetésként kezeli.

Ám mivel e döntések még nem születtek meg, egyelőre arról sem határoztak, hogy hány alkalmazottat vennének át a Baumax dolgozóiból.
Az igazgató hangsúlyozta, hogy egy ilyen áruház-átalakítás idő- és költségigényes, vagyis nem várható, hogy az egyik nap a barkácsáruház bezárja a kapuit, majd rá néhány napra ugyanott egy bútoráruház nyílik. Mindazonáltal a tervek szerint megnyílik az első, átalakított áruház. Ez azon is múlik, hogy milyen ütemben és állapotban kerülnek át a kft-hez az egységek.

Az MMXH a fentitől megállapodástól függetlenül is dolgozik új beruházáson. Itt működő Möbelix és Mömax áruházai mellé hamarosan egy új Möbelix nyílik a budapesti Savoya parkban, mégpedig új típusú, szélesebb, részben átalakított termékválasztékkal és szolgáltatásokkal.
A Möbelix és a Mömax márkák között az a fő különbség, hogy az előbbi az itteni viszonyokhoz messzemenően igazodva „piacvezető árral” dolgozik, kínálata a hagyományos ízlésnek megfelelőtől a trendi, modern megoldásokig terjed, és a megcélzott vevőköre is a lehető legszélesebb kortól és vagyoni helyzettől függetlenül. A Mömax márkák szűkebb, célzott ízlésvilágot elégítenek ki, erőteljesebben jelennek meg a dizájn-elemekkel, és több a magasabb árú termék is.

Az MMXH tavalyi forgalma két számjeggyel bővült, és az igazgató szerint „visszafogott bizakodással tekintenek” a következő üzleti év elé is. Igaz, a nagy importhányad miatt a forint árfolyammozgása kihat a cég eredményességére. Az MMXH által forgalmazott bútorok igen sok országból származnak: Németország és Franciaország mellett számos áru érkezik jelentős kapacitással bíró lengyel és távolkeleti bútorgyártóktól, de valamennyi Magyarországról, Romániából és a jugoszláv utódállamokból is. „Sajnos a magyar gyártók igen kis részben képviseltetik magukat, mert az országban már alig-alig foglalkoznak bútor-kisbútor gyártással” – mondta az igazgató.

A dolgozók sorsa a kivonuló lánc kezében van

Mivel a Baumax Magyarország Zrt. döntött úgy, hogy kivonul az országból, bezárja az áruházait és eladja az ingatlanvagyonát, e társaságot érinti a dolgozók elbocsátásának ügye is. A cég korábbi közlése szerint az elbocsátandók valamilyen kompenzálására készülnek, de az MTI-nek adott, tegnapi tájékoztatás alapján a részletekről még nem döntöttek. A Baumax Magyarország Zrt. 2014-et 23,1 milliárd forint árbevétel mellett 3,2 milliárd forint veszteséggel zárta. 2013-ban 22,8 milliárd forint volt a bevétele, szintén 3,2 milliárd forint veszteség mellett. A dolgozók sorsáról a kereskedelmi Alkalmazatottak Szakszervezete is szeretne tárgyalni. „Még egy héttel korábban is azt az információt kaptuk a cégről, hogy minden rendben, maradnak. A bejelentés napján aztán egy pár soros levél érkezett, amelyben az állt, hogy a kivonulással kapcsolatban a helyi vezetők tájékoztatják majd a szakszervezetet is, amit később az osztrák anyacég megerősített. Jelenleg keressük, hogy kit bízott meg a Baumax az elbocsátás lebonyolításával, illetve szeretnénk felvenni a kapcsolatot az ausztriai XXXLutz leányvállalatának vezetőivel is, hogy várhatóan hány embert tudnak majd átvenni” – mondta lapunknak Sáling József, a KASZ elnöke. Szerinte akár a Tescótól elbocsátott emberek is találhatnak munkát a bútoráruházzá alakuló üzletekben, annál is inkább, mert a Baumax korábban ezer körüli létszámmal üzemelt, ez csökkent a válság miatt a jelenlegi mintegy 800 emberre. Ahhoz azonban, hogy ezt bizton lehessen állítani, egyeztetniük kell a Möbelix vezetőivel a tervekről. n W.T.K.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.