Utoljára tizenöt évvel ezelőtt, a technológiai lufi kidurranása előtt járt olyan magasan a Nasdaq, mint most. Az index 5000 pont körül billeg, és egyre több szakértő azt vetíti előre, hogy történelmi csúcsra emelkedhet. Éppen ezért felvetődik a kérdés, hogy újabb buborékot fújtak-e a technológiai szektorban.
A mostani helyzet teljesen más, mint az ezredfordulón volt: 1999 után alig több mint egy év alatt 2000 pontról 5000-re száguldott a Nasdaq, majd két éven alatt értékének 80 százalékát el is veszítette. A technológiai forradalom közepette gondolkodás nélkül minden internetes részvényt megvettek, a profitok elmaradása azonban kiábrándította a befektetőket. Gevin Baker, a Fidelity portfolió-menedzsere a Barronnak azt mondta, hogy ami 2000-ben álom volt, az most valósággá vált. A szárnyalást támogatják a vállalati eredmények, és ha ezek tovább nőnek, akkor a Nasdaq emelkedése is folytatódhat.
Az összeomlás után azonban a Nasdaq viszonylag hamar talpra állt. A MarketWatch összeállítása szerint tíz év alatt 166 százalékot emelkedett, miközben az S&P 500 index csak 117 százalékkal került feljebb. Nem csak az S&P 500-at, hanem a közepes és kiskapitalizációjú indexet is lehagyta a Nasdaq: egy, három, és ötéves időtávban is lekörözte a társait.
A P/E mutató (vagyis az árfolyam és az egy részvényre jutó eredmény hányadosa) alapján a Nasdaq most jobb vételnek tűnik, mint tíz évvel ezelőtt. Az index 18-as P/E-n forog, miközben egy évtizede 20-as szinten volt. Elemzők szerint a Nasdaq grafikonja alapján is további emelkedést várhatunk, miután az index jóval a fontosabb mozgóátlagok felett áll. Art Nunes, a Nortwest Asset Management befektetési igazgatója a bikapiac folytatását várja. Ha korrekció is lesz, az rövidéletű, maximum 5-7 százalékos lehet.
A Nasdaq indexben lévő részvények teljesítménye mégis nagyon voaltilis. Ez részben amiatt van, hogy az új technológiák, fejlesztések nagy reményekkel kecsegtetnek, sokszor azonban igen kockázatosak. Az elmúlt három évben az elektronikai iparban érdekelt SuperCom Ltd. volt a legsikeresebb, amelynek értéke a kétezerszeresére nőtt. A nagy mozgásokra azonban rögtön rámutat, hogy ha tíz évet nézünk, akkor az árfolyam nagy zuhanást mutat.
Ha az elmúlt évtized legjobban teljesítő részvényét keressük a Nasdaq-ban, akkor az a Regeneron Pharmaceuticals Inc. volt, amelynek értéke ebben az időszakban a 6500-szorosára nőtt. A biotechnológiai cég részvénye azonban már nagyon túlértékeltnek tűnik. A tízéves teljesítményt vizsgálva már olyan óriáscégeket is találunk, mint a Netflix Inc. vagy az Apple Inc. Igaz, az iPhone gyártója éppen csak befért a legnagyobb növekedést mutató tíz cég közé, pedig a részvény értéke 2100-szorosára nőtt egy évtized alatt. Ezzel együtt a 14-es előretekintő P/E rátával az Apple a legkevésbé kockázatos a legnagyobb növekedést mutató Nasdaq komponensek közül. A Federal Reserve várható kamatemelése azonban vélhetően a technológiai indexet sem hagyja majd érintetlenül, hiszen a válság óta az alacsony kamatkörnyezet és a pénznyomtatás folyamatosan támogatta a részvényeket.
Az Apple a húzóerő
A Nasdaq emelkedésében nagy szerepe van az Apple-nek, amely 2010 után lett a világ legnagyobb vállalata. Hosszú ideig az ExxonMobile-val harcolt ezért a címért, de 2013 közepétől fogva folyamatosan távolodik el az Exxon-tól, amelyet most az olajárak zuhanása is sújt. A technológiai cégek mostanra tényleg átvették a vezető szerepet az iparvállalatoktól: a világ öt legnagyobb cége közül három a technológiai. A világ harmadik legnagyobb cége a legendás befektető, Warren Buffett Berkshire Hathaway nevű vállalata, a negyedik a Google, az ötödik pedig a Microsoft.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.