Szervezett bűncselekmény történhetett a brókercégeknél
„A magánvéleményem szerint szervezett bűncselekmény történt a Buda-Cashnél és a Hungária Értékpapír Zrt.-nél” – ezeket a kemény szavakat használta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke tegnap az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának meghallgatásán. Windisch a jegybank brókerházakkal kapcsolatos intézkedéseit ismertette, és végre kiderült, pontosan mi is történhetett a Buda-Cashnél.
A brókercég 102 milliárd forintnyi vagyont kezelt, 15600 ügyfele volt, és 181 alkalmazottat foglalkoztatott budapesti, valamint tíz vidéki fiókjában. A jegybank a brókercéggel közös tulajdonosi körbe tartozó DRB bankcsoportnál tapasztalt szokatlan értékpapír-ügyletekre figyelt fel először, ezért indult célvizsgálat a Buda-Cash ellen, ahol a gyanús helyzet miatt azonnal elrendelték a szerverállomány lementését.
Az MNB azt gyanítja, hogy a Buda-Cash már évek óta meghamisította a felügyelet felé küldött jelentéseit, amelyek nem álltak összhangban az ügyfeleknek küldött elszámolásokkal. Az értékpapírokkal az ügyfelek megbízása nélkül végeztek tranzakciókat, és körülbelül 90-100 milliárd forintos összeg az, amivel nem tudnak elszámolni. A korábbi vizsgálatok idején is lehetett volna találni hiányt, Windisch szerint már 2010-ben is hiányozhatott 40-50 milliárd forint a számlákról. A négy kisbank azért került bajba, mert az értékpapír-állományukat a Buda-Cash kezelte, amely összesen 62 milliárd forintnyi állampapírral nem tud elszámolni a hitelintézetek felé. A kisbankoknál a jegybank nem tapasztalt egyébként visszaélést, de pénzük így nem maradt a betétek kifizetésére.
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) viszont tegnap megkezdte a kártérítést a négy kisbanknál. Az első körben 73,5 ezer betétes jut hozzá 103 milliárd forinthoz várhatóan napokon belül. Körülbelül 5,5 milliárd forintot tesz ki az a betétállomány, amely további vizsgálatot és ügyintézést igényel, ezek jellemzően gyámhatósági vagy elhunytakhoz kapcsolódó számlák. A kártalanítási értékhatár fölötti betétek 12,9 milliárd forintot tesznek ki. A Befektető-védelmi Alapnak (Beva) március 20-ig kell közzétennie, hogyan nyújthatják be az ügyfelek a kártalanítási igényeiket – válaszolta lapunk kérdésére Farkas Péter, az alap ügyvezető igazgatója. A Beva várhatóan április első napjaitól kezdve fogadja majd be a kártérítési igényeket, amelyek benyújtására egy évük lesz a befektetőknek.
A sikkasztással vádolt Hungária Értékpapírnál gyanús pénzfelvételeket tapasztalt az MNB, amelyekre ügyfélrendelkezések nélkül került sor. Ennél a cégnél a biztonsági kamerák felvételeit is lefoglalták. A feltárt kár a töredéke a Buda-Cashesnek, körülbelül egymilliárd forint lehet. Volt azonban a cégnél egy zártkörű kötvényprogram is, amelyből további 5-6 milliárd forintos kár keletkezhet.
Windisch a meghallgatáson hangsúlyozta: az MNB jogosítványait erősíteni kell annak érdekében, hogy a jövőben gyakrabban és szigorúbban ellenőrizhesse a befektetési vállalkozásokat. Sűrűbben, évente kell olyan célvizsgálatot végezni a cégeknél, amelyek arra irányulnak, hogy megvan-e az ügyfelek pénze. A személyi felelősségi bírságot is növelni kellene a cégeknél, a jelenlegi 20 millió forintos maximum ugyanis nevetséges. A jegybank alelnöke szerint jó lenne, ha szükség esetén helyszíni felügyelőket küldhetnének a cégekhez.
Mivel ugyanaz a könyvvizsgáló hitelesítette a Buda-Cash, a Hungária Értékpapír és a tavaly csődbe ment Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet beszámolóit, és a jelek szerint nem vette észre a problémákat, a jegybank azt is javasolja, hogy a jövőben csak külön engedéllyel rendelkező könyvvizsgálók auditálhassák a pénzügyi cégeket. A brókereknek is engedélyt kell szerezniük, és vizsgát kellene szerezniük a jövőben, a befektetési vállalkozásokat pedig arra köteleznék, hogy a velük kapcsolatos elmarasztaló MNB-s határozatokat feltegyék a honlapjukra. Szintén az ügyfelek védelmét szolgálná, hogy a Kelernél a brókercégek az ügyfelek értékpapírjait nevesített alszámlákon tarthatnák csak, és az értékpapírokról az ügyfél elektronikus hozzájárulása nélkül nem rendelkezhetnek.