BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

45 éves az „Ezerkecske”

Népünnepéllyel és autós felvonulással egybekötött családi napon ünnepelte a Lada, hogy 45 évvel korábban kezdte meg a működését a togliatti gyár.

Csaknem fél évszázada a kapitalizmus egyik ékkövét, a Ford dearborni autógyárát másolta le a kommunista Szovjetunió, amikor arról volt szó, hogy építenek egy üzemet, amely képes kielégíteni a kontinensnyi ország igényeit. Autós partnernek a Fiatot nyerték meg, megfelelő autónak pedig az olasz gyár 124-es modelljét választották ki, amelybe azért bele kellett nyúlnia a mérnököknek ahhoz, hogy az orosz utakhoz és anyagminőséghez igazítsák a konstrukciót. A végeredmény a Fiat 124R (Russo) lett, amelyet mi 2101-es típusként ismertünk meg.

A Zsiguli sorozatgyártása 1970. április 19-én indult, és a leszármazottai egészen 2011-ig készültek; persze a mérnökök nem akartak búcsúzni a faék egyszerűségével vetekedő konstrukciótól, de hát a cégvezetés közbeszólt, és nem lett semmi a tervezett (sokadik) modellfrissítésből. Az évek során 4,8 millió darabot készítettek a Lada 2101-esből és annak leszármazottaiból, amelyek a vasfüggönyön innen – választék híján – az átlagemberek számára az autózás csúcsát jelentették.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.