A vállalat tájékoztatása szerint a smart grid technológiával egyebek között automatikus az áramfogyasztással kapcsolatos adatok begyűjtése, az ügyfelek valós időben követhetik és optimalizálhatják energiafogyasztásukat az aktuális - akár óránként változó - áramár figyelésével.
A magyar társaság azt követően bővítette portfólióját, hogy anyacége, az osztrák S&T AG néhány hónapja bevásárolta magát a globális piac egyik amerikai szereplőjébe, a Networked Energy Services (NES) Corporationbe. Utóbbi társaság az Echelon Corporationből vált ki, korábban annak hálózatmodernizációs üzletágaként működött. Az új cégben az S&T 45 százalékos részesedést szerzett, rajta kívül a kockázati befektetésekkel foglalkozó Cedrus Enterprisesnak van még tulajdona a NES-ben.
A NES komplex hardver-szoftver technológiája a hagyományos áramvezetékeket intelligens hálózatokká alakítja át, megoldása jelenleg több mint 4 millió végponton működik, nemzetközi áramszolgáltatóknál.
Az S&T Magyarország tájékoztatása szerint elenyésző a magyar piacon az okos mérőórák aránya, az energiaszolgáltatói ágazat kivár az állami közműszektort érintő jelentős átalakítások miatt, ugyanakkor több szolgáltató is érdeklődik a technológia iránt.
A budaörsi székhelyű S&T Magyarország Kft. 1993-ban alakult, jelenleg több mint 100 embert foglalkoztat.
Anyavállalata mintegy 2200 alkalmazottjával a vezető regionális szolgáltató a teljeskörű tanácsadás, az outsourcing, a rendszerintegrációs és IT-szolgáltatások területén. A napokban kiadott legfrissebb pénzügyi jelentése szerint az S&T AG értékesítési árbevétele 2014-ben elérte a 385,5 millió eurót. Az EBITDA - ez egy pénzügyi mutatószám, amely egy vállalat aktuális eredményességét mutatja, függetlenül a kamat- és osztalékfizetéstől, illetve az értékcsökkenési leírástól - tavaly 22,9 millió euró, a konszolidált eredmény pedig 14 millió euró lett.