A jövő év végére elkészül a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform (NEJP), ami fontos eleme lesz az országosan egységes közösségi közlekedési rendszernek – mondta el Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója a társaság tegnap tartott sajtótájékoztatóján. Az elektronikus úton történő, okostelefonnal is lebonyolítható jegyvásárlást támogató projekt első tesztjei jövő tavasszal indulnak, többek között Debrecenben kísérleteznek majd a megoldással. Az elképzelés lényege, hogy a már megindult e-menetjegy fejlesztéseknek egy közös platformot kínálnának – a fővárosi tömegközlekedésben, a vasútnál és több Volán társaságnál is vannak ilyen kezdeményezések – , így integrálva, és az utazók számára könnyebben elérhetővé téve azokat.
A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezetője szerint a NEJP megvalósulásával olyan országosan egységes közösségi közlekedési rendszer épül ki, amely az egységes elektronikus jegyrendszer mellett biztosítani tud olyan intelligens megoldásokat mint a valós idejű utas tájékoztatás, vagy a helyi szolgáltatások elérését biztosító intelligens kártya rendszerek.
Az elektronikus közlekedési szolgáltatások fontos elemei az okos város (smart city) koncepciónak. Az MNF Zrt. a felhasználók és az önkormányzatok ezzel kapcsolatosa igényeinek megismerésére országos felmérést indít, amely a smart city fejlesztésekkel kapcsolatos ismereteket és preferenciákat kutatja majd. Az ennek eredményeként létrejövő tanulmány lehetőséget biztosíthat arra, hogy meghatározhatóvá váljon a nemzeti okos város technológiai platform – fűzte hozzá Veres Mihály.
Az NMF Zrt. működteti a tavaly júliusban indult Nemzeti Mobilfizetési Rendszert (NMFR), amelynek keretében a parkolást, az autópálya-matricát és a HU-GO viszonylatijegy-vásárlást lehet mobiltelefonnal megoldani. Az idén az első negyedévben a mobilparkolásból származó forgalom 1,9 milliárd forint volt, míg a teljes bevétel 2,94 milliárd forint volt. Veres Mihály a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az NMFR indulása óta 44-ről 76-ra nőtt azon települések száma, ahol lehet mobiltelefonnal fizetni a közterületi parkolásért, és hamarosan újabb 4 helyen lesz erre lehetőség. A mobilparkolási rendszert naponta 300-400 ezren használják már, és az indulás óta bővült a partnerek száma is, jelenleg már 12 cégen keresztül érhető el a megoldás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.