Cégvilág

Ismét utcára vonulnak az egészségügyi dolgozók

Idén felgyorsult a háziorvosi praxisok kiüresedése, januártól újabb ötven körzet maradt orvos nélkül. Zombor Gábor eközben elismerte, nincs pénz a jövő évi költségvetésben az ágazati béremelésre. Többek között ezért is vonulnak ma utcára az egészségügyi dolgozók - hangzott el tegnap egy szakmai konferencián. - írja a Népszava.

Már 300 alapellátást végző körzetben nincs háziorvos, idén felgyorsult a praxisok kiüresedése. Ezt Vajer Péter, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet alapellátási igazgatóságának vezetője jelentette be tegnap az Egészségesebb egészségügyért című konferencián, amelyről a Népszava is írt mai számában.

A Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében másfél éve négy praxisközösségben szervezik a munkát a keleti országrész több településén, a modell működik. A megoldást hatékony eszköznek nevezte az ellátás színvonalának javítására Zombor Gábor államtitkár is, az ellenzék szerint azonban ebből még nehezen lehet levonni azt a következtetést, hogy rendszerszintű átalakítás kezdődött volna az egészségügyben - ahogy a kormányoldal állítja.

Mindenképpen lépni kell, ebben nincs vita sem szakmai, sem politikai körökben, mert orvosok és védőnők százai hiányoznak már most a rendszerből, és a háziorvosok 40 százaléka 60 év feletti, gyorsan elérkezhet az idő, amikor a praxisok fele üres lesz. A körzetekből alig megy nyugdíjba valaki, a túlterhelt orvosok többsége ugyanolyan korán hal meg, mint a páciensek a betöltetlen körzetekben - már ez is kimutatható.

Több ezer háziorvost nem lehet egy-két év alatt pótolni, emlékeztetett ugyanakkor Papp Magor, a Svájci-Magyar Együttműködési Program szakmai vezetője a bevezetőben említett országos helyzetre, noha szerinte a tavaly augusztusban meghirdetett letelepedési támogatás már hozott eredményt: 40 betöltetlen praxisban ennek segítségével indult újra a gyógyítás. Az egészségügyi fejlesztésekről szóló tegnapi konferencián bemutatták az Állami Egészségügyi Ellátó Központ szervezésében befejezéséhez közeledő, intézményirányítást és szervezést segítő programokat is, amelyek követhetőbbé és a remények szerint olcsóbbá is tehetik a beszerzéseket és elszámolásokat. Az alapellátási kerettörvényt a parlament a következő rendkívüli ülésnapon, még a nyári szünet előtt elfogadhatja.

Azonos követeléseket fogalmaz meg az egészségügyi dolgozók ma utcára vonuló két csoportja: a betegek biztonságát erősítő lépéseket, munkakörülményeik és bérezésük javítását sürgetik. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara tagjai a Jászai Mari térről indulnak a Kossuth térre délután 3-kor. Eközben az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség tagjai 2-től a József nádor téren gyülekeznek, a szakmai köztestületek és érdekvédelmi szervezetek "nagyvizitet" hirdettek, ott is lesznek felszólalások, színpadra lép mások mellett Nagy Bandó András is, majd este átvonulnak ők is a parlament elé, hogy virrasztáson gondolják tovább az ágazat jövőjét.



A demonstráció miatt forgalomkorlátozásokkal is számolni kell ma délután a belvárosban, ezért változik a 2-es villamos és több buszjárat közlekedése - tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A demonstrációk résztvevői 14 órától a Jászai Mari téren, 19 órától pedig a József nádor téren gyülekeznek, majd a Kossuth Lajos térre vonulnak. Ezért a 2-es villamos mellett a 9-es, a 15-ös, a 91-es, a 115-ös és a 191-es autóbuszok útvonalán lesznek korlátozások - közölte a BKK.

 

dolgozók demonstráció egészségügy Zombor Gábor
Kapcsolódó cikkek