Cégvilág

Nem bukik a Vízművek

A Fővárosi Vízművek Zrt. újabb egy évig végeztetheti külső céggel az ügyfélszolgálati munkát, és ezen 309 millió forintot spórol. A kiadásai azonban mégsem csökkennek, tehát a tarifái sem változnak.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hozzájárult, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. egy évre külső cégre bízza az ügyfélszolgálati tevékenységet. A Vízművek eredetileg három évre kérte az engedélyt, amelynek megadása egy sor szigorú feltételhez kötött, és amelyeket az energiahivatal még ki is egészített. Alapértelmezés szerint az érintett munka csak akkor bízható másra, ha az gazdaságilag indokolt, azaz kisebb költséget jelent a szolgáltatónak, mint ha azt maga végezné. Elvárás, hogy a szolgáltatás minőségén és az ellátás biztonságán ne essék csorba, és a lépés ne hasson kedvezőtlenül a kiszervező gazdálkodására. Míg a törvény elvárása szerint a kérelmezőnek be kell mutatnia, hogy a kiszervezés milyen eszköz- és alkalmazotti leépítéssel jár, a most kiadott MEKH-engedélyben az is szerepel, hogy a Vízművek kapacitásainak egyidejű leépítésére nem kerülhet sor. Ilyen engedélyt csak az a szolgáltató kérhet, amelyik nincs birtokában az ügyfélszolgálathoz szükséges eszközöknek, felkészültségnek, illetve ennek kiépítése, megszerzése érdemben többe kerülne, mint ha mással végezteti el ezt a tevékenységet.

A kiszervezéssel elért megtakarítást a hivatal figyelembe veszi, amikor javaslatot készít az adott szolgáltatásra vonatkozó tarifákra. A Vízművek költségei a megoldással 309 millió forinttal kisebbek. Ebből tehát elvben egy akkora vízrezsicsökkentés következhetne, ami éves szinten és összesen ugyanekkora megtakarítást jelentene a szolgáltató budapesti és budaörsi ügyfeleinek. Csakhogy a társaság már az előző években is külső partnerrel végeztette a munkát, most mindössze az engedélynek a törvény által előírt, szokásos megújítására került sor. Azt, hogy mégsem rutinintézkedésről van szó, az bizonyítja, hogy a MEKH az eredetileg tavaly decemberben beadott kérelmet többször kiegészíttette a Vízművekkel, főként a tevékenység költségeire volt kíváncsi. Ám mivel már előzőleg is más gondoskodott a Vízművek ügyfélszolgálatáról, a MEKH értelemszerűen megtiltotta, hogy erre hivatkozva a társaság leépítsen kapacitásokat.

A mostani engedély elsősorban azt jelenti a Vízműveknek, hogy nem kell újból kiépítenie azt az ügyfélszolgálati kapacitást, amelynek munkájáért tavaly az érintett szolgáltatásból származó árbevételének a 6,49 százalékát fizette ki egy külső cégnek. Ha mégis magának kellene ellátnia a tevékenységet, akkor az azzal járó pluszkiadásokat is le kellene nyelnie, hiszen a hatósági tarifára épülő rendszer nem teszi lehetővé számára az áremelést.

Más víziközmű-szolgáltató is él a kiszervezés lehetőségével. A napokban az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt., a Pápai Víz- és Csatornamű Zrt. és az Alföldi Vízművek Zrt. is MEKH-engedélyt kapott a tevékenység részleges kiszervezésére. A megoldás általános más közműszolgáltatások esetében is. A munkában az utóbbi években egyre nagyobb szerep hárul az állami kézben lévő Magyar Posta országos fiókhálózatára.

Kis módosítás már volt

A szakma az Országgyűlés tavaszi ülésszakának végére remélte a 2013-as víziközmű-törvény módosítását, erre azonban már csak ősszel kerülhet sor. Egy fontos változtatás viszont megtörtént: lehetővé vált, hogy az új fogyasztókat ideiglenes tarifával lássa el a szolgáltatójuk. Korábban erre nem volt módjuk, így a vízművek új ügyfelei hónapokig hitelbe vették igénybe a szolgáltatást, amíg a MEKH meg nem határozta a rájuk érvényes hatósági tarifát. A vizesek szeretnék elérni a vezetékadójuk csökkentését is, mert ez a teher árbevétel-arányosan sokkal jobban sújtja őket, mint az áram- vagy a gázvezeték-tulajdonosokat.


vízmű
Kapcsolódó cikkek