BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Váratlan húzás a Pepsitől: kóla mellett telefont is eladnának

Új szereplővel bővül az okostelefonok piaca, a Pepsi saját márkás készüléket dob piacra Kínában. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az üdítőital-gyártó cég maga állítja majd elő a mobilokat, az eszközöket szerződéses partner készíti majd számukra, a hírek szerint a Shenzhen Technologyval állapodtak meg. A Pepsi P1 nevű okostelefon Android operációs rendszert kapott, és nagyjából 205 dollárért árulják majd a távol-keleti országban. A társaság tervei között ugyanakkor egyelőre nem szerepel a készülék globális értékesítése, az akcióval inkább a kínai fogyasztók megnyerése a cél, tulajdonképpen marketingeszközként használnák. Ez annak fényében érthető, hogy Kína számít jelenleg a legnagyobb és az egyik leggyorsabban fejlődő okostelefon-piacnak.

Több mint félmilliárd ember valamilyen mobileszközről éri el a világhálót, és egy olyan globális, erős márkanévvel, mint a Pepsi, akár komoly sikereket is elérhetnek majd a távol-keleti országban. Az új készülék paramétereiről egyelőre nem állnak rendelkezésre információk, sajtóhírek szerint október 20-án mutatják majd be Pekingben.

A Pepsi nem az egyetlen vállalat, amely a technológiai szektoron kívülről érkezve próbálkozik a mobilpiacon. Az egyik legismertebb példa erre a Tesco, amely tavaly ősszel Magyarországon is elérhetővé tette portfólióját. Ennek keretében okostelefonnal, táblagéppel és egy okoskarkötővel is megjelentek a piacon. Az üzletlánc megoldásának egyik érdekessége volt, hogy saját platformot is létrehozott, OpenDott néven, igaz, alapvetően androidos alapokra építve.

A nagy eszközgyártók mellett az elmúlt években a technológiai szektorból több vállalat is megjelent a mobilszegmensben, vegyes eredményekkel. A Google például a Nexus márkával van jelen, igaz, több gyártótól érkeznek eszközei: a legújabb Nexus telefonokat az LG és a Huawei készítette a vállalat számára. Közben a Microsoft egész egyszerűen bevásárolta magát a piacra a Nokia mobiltelefon-üzletágának akvizíciójával, igaz, egyelőre csak mérsékelt eredményeket ért el, bár legutóbb bemutatott eszközei azt mutatják, hogy hosszú távra terveznek ezen a területen.

Egyáltalán nem sikerült viszont a mobilforradalom az Amazonnál, amely Fire Phone néven tavaly júliusban lépett a piacra. Valamivel több mint egyéves agonizálás és több száz millió dolláros veszteség után végül úgy döntöttek szeptemberben, hogy befejezik a készülék forgalma­zását.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.