Cégvilág

Jöhet az ingyenwifi

A kormány vizsgálja felül a kettős adóztatást kizáró egyezmények alkalmazását – egyebek között ezt javasolják majd a kabinetnek az internettel kapcsolatos kormány-előterjesztésben – mondta Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos. Az Internetkon vezetője az éves konzultációt lezáró pénteki konferencián kiemelte: egyes multinacionális internetes cégek jelentős bevételeket érnek el a weben, miközben a hálózatok építéséből nem veszik ki a részüket, és adófizetésük is minimális Magyarországon.

Hozzátette, hogy a magyarországi online reklámpiac éves szinten 50 milliárd forint, amelynek a fele az alig adózó multikhoz folyik be. Ezt támasztotta alá Joachim Hass, a Deutsche Telekom szabályozási ügyekért felelős alelnöke is, aki azt mondta, hogy a Google az elmúlt évben 18 milliárd eurós bevételt könyvelt el az európai piacon, és ezzel szemben 28 millió euró adót fizetett, miközben például a Magyar Telekom 200 millió eurót.

A Google ezeknek az eredményeknek az elésérében a távközlési cégek hálózatát használja. A Telekom az elmúlt húsz évben fejlesztésre – egyebek között az infrastruktúráéra – nyolcmilliárd eurót fordított, emelte ki az alelnök.

A Google és a hozzá hasonló cégek említett haszonszerzését gazdasági doppingnak nevezte Deutsch, amit meg akar szüntetni a kormány. A még novemberben elkészülő kormány-előterjesztésben azt is javasolni fogják, hogy a kabinet a jövő év elejétől kezdjen tárgyalásokat a távközlési cégekkel a különadó csökkentéséről – annak ütemezéséről –, lehetséges célként pedig kivezetéséről.

Az internet kapcsán születő előterjesztésben azt is javasolni fogják, hogy minden település egy középületében, közterületén legyen elérhető az ingyenes wifiszolgáltatás. Annak érdekében pedig, hogy mindenki számára megfizethető legyen az internet, azt fogják kezdeményezni, hogy 2017. január 1-jétől az internetszolgáltatás áfáját kilenc százalékponttal, 18 százalékra csökkentsék. Ezek mellett azt is javasolják, hogy kormány vizsgálja meg az internetes alapcsomag bevezetésének feltételeit is – mondta Deutsch.

Adókedvezményt adnának

Az Internetkon-konzultáció alapján azt is javasolni fogják a kormánynak, hogy a digitális gazdaság és közigazgatás fejlesztésének érdekében adókedvezményben részesüljenek azok a befektetők, akik az ezt támogató startup vállalkozásokba fektetnek be. Az is a célok között szerepel, hogy minden közigazgatási ügyet lehessen elektronikus úton intézni, és bővítenék a szabad szoftverek használatát. Az internet az oktatásban is nagyobb szerepet kapna, s nemcsak a településeken, hanem az oktatási intézményekben is lenne ingyenes wifielérés. A biztonságos netezés érdekében pedig a banki rossz adósok mintájára feketelistára kerülnének az online fizetési vagy az e-kereskedelmi jogszabályok megsértői – mondta a miniszterelnöki biztos.


ingyenwifi informatika
Kapcsolódó cikkek