Cégvilág

Rihanna, Muse és több cirkusz a Szigeten

Aki idén is ellátogat a Sziget Fesztiválra, olyan ellenőrzésen megy majd át, mintha repülőre szállna. Mindezeken kívül nem fogják érezni a szigetelők a fokozottabb biztonsági intézkedéseket. Gerendai Károly főszervezővel arról is beszélgettünk, milyen könnyen jött Rihanna a Szigetre, miért lesz két cirkuszsátor és kiknek ajánlhatják fel a sátraikat, akik nem vinnék haza.

– Fokozottabb biztonsági ellenőrzés lesz a Sziget Fesztiválon. Mit jelent ez?

– Az új kihívások miatt szükség van a fesztiváljainkra való belépéskor a fokozottabb ellenőrzésre. A reptéri becsekkoláshoz hasonlítanám az eljárást, ami nem fog szükségszerűen tovább tartani, mint az eddigi beléptetések.

– Mennyire kapnak segítséget a hazai közrendvédelmi szolgálatoktól?

– Eddig is együttműködtünk a rendőrséggel és a TEK-kel is, most ez egy nagyobb szabású együttműködés lesz. A szigetlakókat őrző szolgálatok nagyobb állománnyal lesznek jelen, a fokozottabb jelenlét inkább csak a bejáratnál és környékénél lesz érzékelhető. A lényeg, hogy bármi, ami mások épségét veszélyezteti, ne jusson be a fesztiválra. Bent viszont már a szórakozásé a főszerep. Mi nem azt szeretnénk, hogy féljenek az emberek, hanem azt, hogy biztonságban legyenek.

– Nincs ez már messze attól a hippifesztiváltól, aminek indult a Sziget?

– Én azt gondolom, hogy amit a mai látogatók átélnek, a közösségi élmény, a felszabadult szórakozás vagy a kulturális élmény, nagyon hasonló, mint mondjuk a kezdetek kezdetén. De sajnos a világ sokat változott, az új kihívásoknak is meg kell felelni. Ilyen ma már a biztonság kérdése minden tömegrendezvény esetében.

– Tavaly 96 országból jöttek fesztiválozók. Ez óriási nagy szám.

– Azt még mindig kevesen tudják, hogy a Sziget ma már Magyarország első számú turisztikai attrakciója. A világon sok jó fesztivál van. Ide nem azért jönnek sokan, mert ott helyben nincsenek jó fesztiválok, hanem mert itt úgy gondolják, hogy olyan különleges élményben lehet részük, amit máshol nem kaphatnak meg. A Szigetnek az is fontos turisztikai hozadéka, hogy aki fiatalként itt bulizott már nálunk, az sokkal szívesebben jön majd vissza családdal vagy akár üzletemberként.

– Ötszázmilliós nyereséggel zárt a cég tavaly. Ebből mennyit hozott a Sziget Fesztivál?

– Körülbelül 200 millió forintot, de a Balaton Sound, a VOLT Fesztivál, sőt az óriáskerék is nyereséges volt. A Sziget költségvetése messze a legnagyobb, ma már 5 milliárd forint, és tavaly ez a fesztivál hozta a legnagyobb nyereséget is.

– Mennyibe került Rihannát elhozni a Szigetre?

– Az ár általában szigorúan bizalmas és nem hozható nyilvánosságra, de annyit el lehet mondani, hogy mint általában a világsztárok, ő sem olcsó. Egy Rihanna, vagy akár egy Muse kaliberű előadó még euróban is hét számjegyű összegért szerződik.

– Könnyen jött Rihanna?

– Kérdés volt, hogy hajlandó lesz-e a stadionbeli fellépések mellett egy fesztiválra is eljönni. Más műfaj a kettő. Szerencsére végül úgy döntött, hogy bevállal három fesztiválkoncertet is, köztük elsőként a Szigetet.

– A Muse már fellépett a Sziget történetében kétszer is.

– A fesztiválnak van egy kívánsággépe, ahol lehet szavazni, hogy kiket látnának szívesen. Ott idén a második legtöbb szavazatot a Muse kapta. Őket csak az Arctic Monkeys előzte meg, akik viszont nem koncerteznek ebben az időszakban. Viszont a frontemberük másik produkciója, a Last Shadow Puppets itt lesz a fesztiválon.

– Egyre több a cirkusz a Szigeten. Miért?

– Évek óta jelen van a cirkuszművészet. Azért döntöttünk amellett, hogy idén legyen két cirkuszi sátor, mert hosszú sorok jelezték a nagy érdeklődést a műfaj iránt.

– Hány civil szervezettel találkozhatnak a szigetelők?

– Összesen 120 civil szervezet kap bemutatkozási lehetőséget idén is. Az alkohol- és drogprevenciótól, az emberi jogokon át egészen a környezetvédelemig sokféle témában kaphatnak információt az érdeklődők. Az idei kiemelt téma a menekültkérdés. Aki nem akarja hazavinni a sátrát, matracát, hálózsákját, az felajánlhatja menekülteket segítő szervezeteknek.

– Miért fontos, hogy legyenek ismeretlen zenekarok is a fesztiválon?

– A műsorszerkesztési stratégiánk az, hogy megpróbáljuk megtalálni a megfelelő arányt az ismert produkciók és az itthon még kevésbé ismert, de izgalmas zenekarok között. Az ismertek miatt jön a közönség, viszont a meglepetésként ható, itt megismert zenekar okozhat igazán unikális élményt.

Rihanna, Muse, Manu Chao

Idén augusztus 10-től 17-ig rendezik meg a Sziget Fesztivált, az idei nagyszínpados sztárfellépők között lesz Rihanna, a Muse, Manu Chao, David Guetta, a Sigur Rós, Noel Gallagher, a Skunk Anansie, Jake Bugg, a Last Shadow Puppets vagy a Kaiser Cheifs.


-->

sziget programok Sziget 2016 Sziget Fesztivál Muse interjú Gerendai Károly cirkusz
Kapcsolódó cikkek