Cégvilág

Saját képére formálná a VR-ipart a Microsoft

Meghódítaná a virtuálisvalóság-megoldások piacát is a Microsoft, a cég a héten új kezdeményezést jelentett be a Windows Holographic kapcsán.

Könnyen előfordulhat, hogy ugyanazt a platformot használja a jövőben a virtuális és kiterjesztett valóság (VR és AR) eszközök többsége, ha beválik a Microsoft terve. A társaság a héten bejelentette: dolgoznak azon, hogy a Windows Holographic-platform a már létező és a jövőbeni VR- és AR-készülékeken is futtatható legyen. Ha a gyártók és a fejlesztők a vállalat kezdeményezése mellé állnak, az hasonló helyzethez vezethet, mint a személyi számítógépeknél, ahol a berendezések többsége a Windows valamelyik verzióját futtatja. A Microsoft a Computex konferencián osztotta meg elképzeléseit a szakmai közönséggel, és rögtön demonstrálták is, mit eredményezhet egy ilyen megközelítés a jövőben. A prezentáció során ugyanis a HTC Vive virtuális valóság eszköze és a Microsoft HoloLens AR készüléke kapcsolódott össze. A társaság egy videóban azt is bemutatta, hogyan képzelik el a jövőben a „vegyes valóságot” (mixed reality), amelyben a VR és a holografikus kivetítés közösen van jelen. A promóciós film által vázolt elképzelés szerint a különböző gyártók által készített, de ugyanazt az operációs rendszert használó eszközök zökkenőmentesen képesek összekapcsolódni, sőt használóik – illetve digitális megfelelőik – megjelennek egymás virtuális valóságában.

Bár a videóban bemutatott helyzet egyelőre inkább a sci-fik világába illik, mindez gyorsan valóra válhat, miután a Microsoft megnyitja a Windows Holographic operációs rendszert a készülékfejlesztők, mint például a HTC, az Oculus vagy éppen a Sony számára. A vállalat emellett újabb változtatásokat is bejelentett a fejlesztők számára már hónapok óta hozzáférhető HoloLens kapcsán. Többek között lehetővé tették, hogy párhuzamosan akár három alkalmazást is futtathasson, zenét játszhasson le a háttérben a Microsoft Groove streaming zeneszolgáltatásából, valamint a készülék szoftverét új hangutasításokkal egészítették ki. A HoloLensre február vége óta lehet előrendelést leadni, a lehetőséggel azonban egyelőre csak a fejlesztők élhetnek. Igaz, 3000 dolláros árcédulája láttán igencsak meglepő lenne, ha egyéni felhasználók is tömegesen érdeklődnének a készülék iránt.

A Microsoft által fejlesztett megoldás a virtuális mellett az igaz világot is megmutatja használat során, emellett holografikus kivetítéssel bármilyen objektum megjeleníthető akár a nappaliban is. A HoloLensről első alkalommal még 2015 elején számolt be hivatalosan a vállalat, azonban tavaly októberben több új okoseszköz mellett azt is bemutatták, mire lehet használni az eszközt. A bemutató során a készülék egy holografikus kesztyűt „varázsolt” használója kezére, amivel a felvehette a küzdelmet a rátámadó, szintén csak a virtuális térben létező robotokkal. A néhány perces jelenet jól érzékeltette, hogy kik lehetnek a legelső felhasználói az új eszköznek, amely komoly változásokat hozhat a számítógépes játékok piacán.

tech vr Microsoft
Kapcsolódó cikkek