Cégvilág

Még tovább maradhat üresen a Class FM frekvenciája

Az év végén indul csak meg az a bírósági tárgyalás, aminek a vége után indulhat a frekvenciapályázat.

Annál is tovább maradhat üres a Class FM mostani frekvenciája, mint ahogy azt eddig gondoltuk. A rádiót működtető Advenio Zrt. frekvenciahasználati jogosultsága november 19-én lejár, a Médiatanács pedig úgy döntött, hogy új pályázatot ír ki a frekvenciára. Az Advenio azonban fellebbezést adott be a bíróságon ez ellen a döntés ellen.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tegnapi végzése alapján a pályázati eljárást csak a per lezárultát követően indíthatja el a Médiatanács. Az ügy első tárgyalási napját 2016. december 21-ére tűzte ki a bíróság, ugyanakkor határozottan rögzítette, hogy a Class FM műsorsugárzását biztosító használati jogosultság ez év november 19-én lejár, és annak ideiglenes meghosszabbítására nem kötelezhető a Médiatanács - közölte az NMHH.

Így ahhoz hasonló helyzet állhat elő, mint ami az egykori Neo FM frekvenciájával történt, ami egy ideig parlagon hevert, és amelyet végül nem értékesítettek, hanem a közszolgálati rádiók vételi lehetőségeit bővítették vele, illetve a Dankó rádiót indították el. A hallgatásnak pedig az NMHH kasszájára is hatása lesz, de azt, hogy ez mekkora hiányt jelent, nem lehet tudni.

Class FM frekvencia rádió
Kapcsolódó cikkek