Cégvilág

Valódi kényeztetést kínál a Sony

Pár nap, és az üzletekbe kerül a Sony virtuálisvalóság-eszköze, amely alacsony ára ellenére az eddigi tesztek alapján különleges élményt kínál, ráadásul bőven lesz hozzá tartalom is.

Korábban soha nem tapasztalt kínálatból válogathatnak a virtuálisvalóság- (VR) megoldások iránt érdeklődők az idei karácsonyi szezonban, ráadásul több olyan eszköz is megjelenik a piacon, amelyeknek az ára is igen vonzó. Az egyik legjobban várt újdonság a Sony PlayStation VR (PS VR), amelyet a japán cég október 13-tól kezd árusítani a nagyobb piacokon. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Magyarországon mikor kerül az üzletekbe, de nagy meglepetést okozna, ha karácsony után jelenne meg az újdonság. Az eszköz az Egyesült Államokban 399 dollárba, az eurózóna országaiban pedig 399 euróba kerül majd, vagyis a szintén a játékos közösséget megcélzó riválisaihoz, az Oculus Rifthez vagy a HTC Vive-hoz képest lényegesen olcsóbb. Ráadásul míg azokhoz érdemes beszerezni egy felső kategóriás számítógépet is, a Sony új VR-eszköze tökéletesen működik a társaság PS4 játékkonzoljaival, amelyekből mintegy 46 milliót adtak már el, és amelyek itthon is 110-120 ezer forint körüli áron már beszerezhetők.

A japán cég már jóval a bevezetés előtt gondoskodott arról, hogy felkeltse a játékosok érdeklődését, több tesztet is lehet olvasni az interneten a PlayStation VR-ről, sőt egy olyan videót is közzétettek, amelyen az üzletekbe kerülő doboz tartalma látszik. Ebből kiderül, hogy a főegység, vagyis a fejre rögzíthető virtuálisvalóság-sisak mellett a tévéhez, illetve a játékkonzolhoz való csatlakoztatáshoz jó néhány kábellel kell számolniuk a játékosoknak, illetve egy külön kis dobozzal, amely magát a processzort rejti, ezen USB- és HDMI-csatlakozó egyaránt található. Az eszközhöz egy fülhallgatót is mellékel a Sony, továbbá egy lemezt is, amely 18 játék demóját tartalmazza, igaz, csak az amerikai vásárlók számára, az európaiaknak be kell érniük tízzel. A készülék mindkét szemhez egy 960x1080-as OLED-képernyőn keresztül juttatja el a tartalmakat, ami a gyártó által feltöltött videók, illetve a tesztelő beszámolói szerint már meglehetősen jó vizuális élményt nyújt a PS4 alapkonzolok esetében is. Ha minden igaz, november elején jön majd a Pro változat a játékgépből, ami már a 4K felbontást is támogatja, és jóval nagyobb teljesítményű a jelenlegi készüléknél, így valószínűleg alaposan megdobja majd a játékosélményt.

A tesztelők arról is beszámoltak, hogy mind a képmegjelenítésben, mind a vezérlők érzékenységében elmarad ugyan a PS VR a HTC vagy az Oculus eszközétől, viszont a hátrány nem olyan jelentős, mint amekkorát az árkülönbségből gondolhatnánk. Jó hír viszont, hogy tartalomból bőven lesz majd, az év végéig mintegy 50 játék VR-változata jelenik meg a Sony új készülékére, köztük olyan programok, mint a Battlezone vagy a Batman: Arkham VR.

Míg a játékosok nyilván a japán társaság virtuálisvalóság-sisakjával igyekszenek meglepni magukat az ünnepekre, azoknak sem kell teljesen lemondaniuk a VR-élményről, akik kisebb összeget szánnak erre. A Google például a héten mutatta be a Daydream View-t, amely igazából arra alkalmas, hogy belekóstoljon a felhasználó a virtuális valóságba. Az eszköz kialakításánál a használhatóságra helyezték a fő hangsúlyt, ennek megfelelően igen könnyű, borításként pedig mikroszálas anyagot kapott, hogy még kényelmesebb legyen a viselése. Három színben lehet majd megvásárolni novembertől, az ára pedig 79 dollár lesz. Ez önmagában meglehetősen vonzónak tűnik, azonban egy megfelelő okostelefonra is szükség van a használatához. Ez egyelőre a Google Pixel Phone-t jelenti, de az ígéretek szerint hamarosan tovább bővül majd a kínálat.

virtuális valóság Sony vr
Kapcsolódó cikkek