Kimagasló eredményt várnak az ingatlanosok
Véget ért a „hét szűk esztendő” az ingatlanpiacon, sőt az elmúlt tíz év legkiemelkedőbb eredményét vetíti előre az ágazat legnagyobb vállalatait összefogó Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) a 2016-os adatok és a 2017-es tervek ismeretében. A szervezet szerint e két évben egymillió négyzetméternyi ingatlan megépítésére lehet számítani, ez a megelőző két év volumenének háromszorosa. Az összes projekt beruházási értéke meghaladja az 1,75 milliárd eurót, azaz az 560 milliárd forintot.
Háromévi folyamatos visszaesés után 2014-ben először volt növekedés a hazai ingatlanpiacon, de az akkori 139 millió eurós fejlesztéssel a 2004-es szintet is alig haladta meg a piac, és még nagyon messze volt a 2008-ban mért 1,31 milliárd eurós csúcsteljesítménytől – magyarázta Takács Ernő, az IFK elnöke. A fellendülés hátterében az új lakások áfájának csökkentése, a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) bevezetése, illetve a költségvetés stabilitása és a javuló makrogazdasági környezet áll. A CSOK-kal új vásárlói réteg jelenhetett meg a lakáspiacon, az áfacsökkentés miatt pedig megéri a fejlesztés.
További lendületet adott, hogy a lakossági megtakarításokra a bankok által fizetett betéti kamatok nagyon alacsonyak, az állampapírhozamok is leestek, ezért az, akinek volt megtakarítása, inkább az ingatlanpiac felé fordult. Az ingatlanok értéknövekedése és a rajtuk elérhető hozam is kecsegtető, ezért a befektetői tőke elkezdett átáramlani az ingatlanpiacra. Ezzel Magyarország nemcsak visszakerült Kelet-Közép-Európa befektetési térképére, hanem – az IKF prognózisa szerint – még az élre is törhet a 2016-ban megvalósított és a 2017-ben indított projektek révén.


