Cégvilág

Relatív a zsúfoltság a metrón és a villamosokon

Az utasok szerint egy ideje érezhetően lassabban közlekednek az M3-as metró szerelvényei, ám a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) szerint ennek nincs valóságalapja. Lapunk érdeklődésére közölték, hogy nem változtattak, s a metrók menetrendszerűen, az előírt követési és fordulóidőket betartva közlekednek. Kocsihiány sincs, mivel felújítás alatt folyamatosan rendelkezésre áll a szükséges járműmennyiség. A zsúfoltságot is eltérően ítélik meg a felek. Az utasok szerint ugyanis reggelente már az M3-as indulóállomásain is telítettek a szerelvények, amelyek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint a reggeli csúcsban átlagosan 65–75 százalékos kihasználtsággal közlekednek. Az állomások elrendezéséből adódóan a hatkocsis szerelvény azonban nem egyenletesen telítődik, így előfordulhat, hogy egyes kocsikban a zsúfoltságérzet az átlagosnál nagyobb, míg a másikban átlag alatti kihasználtság tapasztalható. A metróvonalon egyébként a hétköznapokon körülbelül félmillióan utaznak.

A BKK mérésekre alapozza állításait, még 2012-ben és 2014-ben végzett teljes körű forgalomszámlálást az M3-ason, illetve egy-egy állomást vagy keresztmetszetet többször is célzottan ellenőriztek. Az M3-ason még az idén ismét teljes körű forgalomfelvételt tervez a BKK. Az utasforgalmat megfigyeléses módszerrel (esetenként külsős cégek bevonásával), illetve a több mint 600 járműbe épített műszerekkel rendszeresen vizsgálja a közlekedésszervező, és ehhez igazítja a menetrendet.

Egyes villamosvonalak esetében is különbözik a hivatalos álláspont az utasokétól. Este hat óra körül szinte lehetetlen felférni például az 1-es villamosra. A BKK ilyet nem tapasztalt, méréseire hivatkozva állítja: a vonalon a kapacitás megfelel az utazási igényeknek, csúcsidőben a szerelvények jellemzően kihasználtan, de kiugró zsúfoltság nélkül közlekednek. A vonalon hétköznaponként átlagosan 140 ezren utaznak, és csúcsidőben is csak 65-70 százalékos átlagos kihasználtsággal közlekednek a villamosok. Ennél magasabb kihasználtság csak forgalmi zavarok esetén, illetve a Békásmegyer felől érkező HÉV-szerelvények okozta lökésszerű, eseti terhelés miatt jelentkezhet – húzzák alá.

Némileg javít a helyzeten, hogy a nemrég forgalomba állított tíz új alacsony padlós CAF villamos hosszabb, és kapacitásuk mintegy 30 százalékkal nagyobb. A váltással a menetrend nem változott, így jelenleg csúcsidőben mintegy tíz százalékkal több a hely az 1-es szerelvényein. Újabb CAF villamosok beállításával jövőre tovább javul a helyzet – emelte ki a BKK.
A cég a fonódó villamosok forgalmával is elégedett, mondván: a kínálat alapvetően megfelel az utasforgalmi igényeknek. Itt teljes körű komplex utasszámlálást épp a hetekben végez a BKK a hálózaton, ennek tapasztalatai alapján lesz lehetőség a rendszer újabb finomhangolására.

BKV metró BKK villamos zsúfoltság tömegközlekedés
Kapcsolódó cikkek