
Izraeli Arrow 3 rakétarendszer védi mostantól Németországot
Izrael szerdán befejezi az interkontinentális ballisztikus rakéták lelövésére kifejlesztett rendszer, az Arrow 3 (Nyíl) átadását Németországnak, amelyet így hadrendbe állítanak Berlintől 120 kilométerre délre fekvő holzdorfi légibázison. Ez az első alkalom, hogy egy ország független hozzáférést kap ehhez a fejlett izraeli fegyverrendszerhez.

Bár a gázai háború nagy felháborodást keltett világszerte, így Európában is, bizonyos minimális szankciókat hozott Németország is, amely drasztikusan csökkentette fegyverexportját a zsidó államba, volt egy érintetetlen terület: az izraeli hadiipar.
Az európai hadseregek ugyanis a legnagyobb vásárlói, a kereslet pedig nem csökken, éppen ellenkezőleg, nő, mert az izraeli hadiipar termékei harci körülmények között bizonyítottak.
Folytatódik a rakétapajzs kiépítése Németországban
Az Arrow 3-ról szóló szerződést két éve írta alá az izraeli és a német kormány, az értéke 3,6 milliárd euró, ami a legnagyobb eddigi izraeli védelmi üzlet. A csomag része a kilövőrendszer, a lőszer és a radar.
A Defence News című szakportál beszámolója szerint három kilövőrendszert helyeznek üzembe;
minden üteg négy indítóállványt tartalmaz, amelyek hat-hat rakétával van feltöltve.

A rakétapajzsot tovább fejlesztik majd, az évtized végére további ütegeket állítanak fel az ország legészakibb részén, Schleswig-Holsteinben, valamint egyet Bajorországban, amely Németország déli részét fogja lefedni.
Kiemelkedően hatékony rendszer
Az Arrow rendszert az állami tulajdonban lévő Israel Aerospace Industries (IAI) és a Boeing fejlesztette és gyártja, de részt vesz benne a szintén állami tulajdonú izraeli
- Rafael Advanced Defence Systems
- és a Tomer is.
A rendszer kiemelkedően hatékonynak bizonyult az Izrael elleni iráni ballisztikusrakéta-támadásokkal szemben.
Németországi telepítése lehetővé teszi majd a NATO-tagállam számára, hogy a jövőben hasonló fenyegetések ellen tudjon védekezni. Nem csoda, hogy ez volt az egyik első nagy német védelmi beszerzés Oroszország ukrajnai inváziójának megindítása után.
Az Arrow 3 után a 4 is érdekli a németeket
„A rendszert az elmúlt hónapokban leszállították Németországba, a német légierő tisztviselőinek helyszíni kiképzése előtt” – idézte a Bloomberg Boaz Levyt, az IAI vezérigazgatóját. „Beépítettük a német Arrow rendszerbe a kétéves háború során levont összes tanulságot” – utalt a 2023-as Hamász Izrael elleni támadásából és az azt követő gázai háborúból eredő többfrontos konfliktusra.
Az izraeli védelmi minisztérium szerint az Arrow 3 megsemmisítette az országra kilőtt iráni rakéták 86 százalékát.
Levy szerint további védelmi szerződések is várhatóak a két ország között.
A hétvégén Izraelbe várják Friedrich Merz kancellárt,
aki hónapok óta az első európai vezető lesz, aki hivatalos látogatást tesz Izraelben és tárgyal Benjámin Netanjahu kormányfővel.
„Az izraeli-német kapcsolatok mélyen gyökereznek, és még a szövetségesek között is vannak időnként nézeteltérések. Arra számítok, hogy a jövőben további megállapodások és együttműködések fognak születni” – mondta a vezérigazgató, aki szerint a német kormány már jelezte érdeklődését az Arrow 4 iránt is, amelynek „hamarosan” üzembe kell állnia.




